Elektronikus cégeljárás

Egy nap alatt új céget?

Az elektronikus ügyintézés valóban egy csoda. Azok a rendkívül szoros  határidők azonban, amiket a vonatkozó jogszabályokból kiollóz a  média, mindenhatónak állítják be az e-igazgatást, pedig koránt sem az. Mint ahogy a címben szereplő állítás sem fedi teljesen a valóságot.


Az előző mondatom értelmezéséhez el kell, hogy merüljünk  kicsit a gazdasági társaságok egyes „létszakaszaiban”, amelyek a  következők: létesítés (bejegyzés), módosítás (változás-bejegyzés), létezés, megszűnés (végelszámolás, felszámolás).

Létesíteni csak új céget lehet. Létezőt csak változtatni vagy megszüntetni. Létesítéskor (a cégpapírok cégbírósági beérkezésekor), mint eddig is (papír-alapú cégeljárás) a cég már működik, számláz, kötelezettségeket vállal abban a reményben, hogy a cégbíró is úgy  találja majd: bejegyezhető a társaság.

Amíg a cégbíró nem bírálta el a céget (illetve annak okiratait), az bejegyzés alatt (b.a.) áll. A bejegyzés alatti lét korlátozza némileg a vállalható kötelezettségek mértékét és körét, de ez gyakorlatilag  semmilyen korlátot nem jelent a társaság ténykedésében. Legfeljebb csak  akkor okoz majd problémát, ha mégsem jegyeznék be utóbb a céget. Akkor ugyanis ott marad a tulajdonos, tele kötelezettségekkel, de cég  nélkül. Aki pedig így jár, az nem tehet mást, minthogy maga áll helyt a vállalásaiért, amit a  „reménybeli” cége nevében tett...

Ha tehát a címben szereplő mondatot boncolgatjuk, arra juthatunk, hogy az új  cég csak a cégbírói elbírálás után létezik ténylegesen, teljes jogában és egészében. Az elbírálás az egyszerűsített bejegyzési e-eljárásban ugyan maximum egy óra lehet, de az e-okiratok beadását megelőzően beszerzendő egyéb igazolások megszerzése újabb napokat vesz igénybe.

A költségtérítést (illetéket) a Magyar Államkincstár (MÁK) számlájára kell utalni, amely az utalás másnapján könyvvel és harmadnapra igazolja vissza a költségek megfizetésének tényét. Fentieket követően lehet csak a cégbírósághoz fordulni, így az e-cégbejegyzés időigénye minimálisan öt munkanap (ide nem értve a cégbíróság esetleges hiánypótlási felhívásait). Fentiekből következik, hogy az egyik héten elindított e-cégalapítási folyamat praktikusan csak  a következő hétre esően eredményezhet teljes jogú (bejegyzett) gazdasági társaságot.

A MÁK igazolás kivárása így a korábbiakhoz képest tulajdonképp  időveszteség, hiszen eddig az illetékbélyeget ragasztotta az ügyvéd a kérelemre, amely hamarabb beszerezhető, sőt esetleg  "készletezhető" is volt. Ráadásként az e-eljáráshoz kapcsolódó díjfizetési szabályokat folyamatosan, havi szinten változtatja az illetékes minisztérium, csak 2009-ben, három hónap alatt háromszor került erre sor.

Dr. Tokár Tamás
ügyvéd

Itt is is találhat még Önt is érintő érdekes olvasnivalóthttp://jogpont.blog.hu/

 

 

Kapcsolat


Név:*
E-mail:*
Üzenet:

Elérhetőség