Jogbiztonság

Mindannyiunk előtt ismert, hogy mindennek ára van, így a jogérvényesítésnek – azaz áttételesen – a jogkövető magatartásnak is. A dolog így is van rendjén, hiszen nem is várható el senkitől, hogy díjazás nélkül végezze munkáját.

A jogérvényesítés díja az igazságszolgáltatásban az illeték, amelynek megfizetését követően – további törvényi feltételek megléte esetén - mozdul meg az állami apparátus, hogy „igazságot”, vagy írom inkább így: „jogot” szolgáltasson.

Jogos, vagy annak vélt igényét persze kevésbé „civilizált” és jogszerű úton is érvényesítheti a sérelmet szenvedett fél, ekkor azonban ő is a jogtalanság talajára téved azzal együtt, hogy tettének morális alapja nehezen kikezdhető, hiszen őt magát is jogellenesen érte a sérelem.

A jogbiztonság követelménye, mint az állam és a társadalom létének talán legfőbb igazolása mégis arra inti az állam polgárait, a társadalom tagjait, hogy az állami struktúrán belül keressék igazukat. A jogkövető polgárokat azonban rendre csalódás éri.

A csalódás nem elsősorban az ítélkezés eklektikusságából, hanem sokkal inkább annak lassúságából fakad. Az üzleti életben minden egyes napnak (sőt órának) jelentősége van, így egy három-négy év alatt megszületett jogerős ítélet (, hogy extrémebb példát ne hozzak), a (jog)bizonytalanságot támogatja, hiszen a jogerőig függő helyzet van. (Az egyetemen úgy oktatják: a jogot nem feltétlen az igaz érdekli, hanem a végleges).  A késedelmes jogerő pedig csak olyan kötelezettet talál, akinek már semmije sincsen, így az ítélet végrehajtása is eredménytelen lesz, annak költségét ilyenkor pedig a végrehajtást kérő nemcsak előlegezi, hanem végül viseli is.  

A korábban megjelent „Csőd- és felszámolási eljárás a gyakorlatban” írásomban foglaltakat újra és újra igazolja az élet, ami könnyen vezethet az „alternatív igényérvényesítés” elterjedéséhez. Amennyiben ugyanis az állam nem tudja biztosítani a jogbiztonság - azaz a jogos követelés eredményes érvényesítésének - társadalmi igényét, az „igény” meg fogja találni a saját útját a jog megkerülésével, a biztonság rovására. Azaz mindenki úgy szerzi vissza a sajátját, ahogy tudja.

Bíró kollégám jegyezte meg egyszer, hogy: „a jogi szabályozás és a jogalkalmazás nem feltétlen a jogkövető magatartást tolerálja”. Sajnos azt kell mondjam, általában igaza van. Ameddig ugyanis a jogellenességhez kisebb hátrány fűződik, mint amit a jogkövetés előnye nyújt, a jogbiztonság terén nem várhatunk változást. 

Szerintem az időtényező nemcsak az „üzletben”, hanem a perben is kulcskérdés. Aligha van bármelyikünknek – kivéve minket, akik ezt a szakmát választottuk - 6-8-10 éve az életéből arra, hogy egy adott per kapcsán feleméssze a saját idegeit, összes idejét és pénzét, pedig sajnos ma ez a tipikus: az időveszteség „joghátránya” jelenleg a jogkövető terhére esik.

A „tisztesség” (jogkövetés) ára ebből a szempontból igen borsos, hiszen nem általában drága vagy olcsó valami. A legdrágább – kerüljön bármennyibe is -, ha semmit sem kap az ember a pénzéért… A „valami” pedig itt nem a pernyertesség öröme, hanem „a dolog és a pénz tényleges visszakerülése”, amelyre minél tovább kell várni, annál kevesebb örömet okoz, gyakran nem is az eredeti peres feleknek, hanem majdan a jogutódjaiknak…

Jogbiztonságot tehát szerintem akkor nyújt majd az állam, ha időben is valós alternatíváját nyújtja az „egyéb úton történő igényérvényesítésnek”. Jelenleg – úgy látom – más a helyzet, de talán egyszer ebben a kérdésben is érdemi változást tapasztalhatunk. 

 

Itt is is találhat még Önt is érintő érdekes olvasnivalót: http://jogpont.blog.hu/

 


Dr. Tokár Tamás

ügyvéd

 

Kapcsolat


Név:*
E-mail:*
Üzenet:

Elérhetőség