blog

Tokár Ügyvédi Iroda

Tulajdoni Lap (3)

A tulajdoni lap részei:

  • Legfelül találjuk a helyrajzi számot, ez azonosítja be fixen az ingatlant a földhivatali adatbázisban.

  • A helyrajzi szám alatt találjuk az ingatlan címét, ami sokszor eltér a lakcímkártyán feltüntetett címtől, de a szerződéskötéskor a földhivatali adatokat kell követnünk.

  • Az I. RÉSZ felett látható a széljegy. A széljegy egy folyamatban lévő, de még el nem bírált ügyiratra utal, azaz benyújtottak valamit ám, annak kimenetele - kivált e egyáltalán joghatást - kérdéses még. A benyújtott irattal sok minden történhet: bejegyezhetik a benne foglaltakat, hiánypótlást adhatnak ki vagy elutasíthatják. A széljegy a benyújtást követő napon kerül fel a tulajdoni lapra. (Folytatás alább.)

 Tulajdoni Lap

    1. RÉSZ
    • Az ingatlan adatai (a lakás mérete négyzetméterben, a szobák száma, a közös tulajdonból a lakásra eső tulajdoni hányad) mellett a leglényegesebb dolog a lakás jellege, tulajdoni formája (magán lakás stb.). Eltérően alakul ugyanis a társasházi és a szövetkezeti lakások sorsa. A szövetkezeti háznál, lakásnál tipikus a tagok, tulajdonostársak elővásárlási joga, így ha őket nem értesítik az adásvételről, velük szemben hatálytalan lesz az ügylet.
    • A sor elején találjuk a bejegyző döntés  számát. Érdemes viszont végigfutni a sort, mert ott tüntetik fel a törlő végzést. Ha a sor végén ilyet látunk (törlés), akkor az adott sorban foglalt tény/jog/adat/teher már a múlté. Aktuális adatok (jog, tény, teher) esetén csak a bejegyzés és annak száma szerepel a tulajdoni lapon.
    • II. RÉSZ
    • Az ingatlan tulajdonosainak adatait, és tulajdoni arányát tartalmazza. Itt is a sor elején találjuk a bejegyző döntés  számát. Érdemes viszont végigfutni a sort, mert ott tüntetik fel a törlő végzést. Ha a sor végén ilyet látunk (törlés), akkor az adott sorban foglalt személyek már nem tulajdonosok. Az a személy az aktuális tulajdonos, akinél csak bejegyzés - tehát nem törölték - és annak száma szerepel a tulajdoni lapon. 
    • Vásárolni csak tulajdonostól tudunk, hiszen hogyan is adhatná el másét az, akinek nincs köze az ingatlanhoz. Viszont lehet olyan tulajdonos is, aki nem szerepel a tulajdoni lapon: a házastárs. Érdemes tehát kitérni rá a szerződésben, hogy tárgya e házassági vagyonközösségnek az ingatlan.
    1. III.RÉSZ
    • Az ingatlan terheit tartalmazza (Elidegenítési-, terhelési tilalom, zálog-, végrehajtási-, haszonélvezeti-, szolgalmi, vezetékjog stb.).
    • A terhek csökkentik az ingatlan értékét, hiszen azok egy része a használatban korlátoz (szolgalmi, vezetékjog), más része a forgalomképesség (eladás) korlátja - hiszen az eladást megelőzően először azt kell rendezni a vételárból (végrehajtási jog), - megint más része egészében gátja az eladásnak (Elidegenítési tilalom).
    • A terhek esetén is a sor elején találjuk a bejegyző döntés  számát. Érdemes itt is végigfutni a sort, mert ott tüntetik fel a törlő végzést. Ha a sor végén ilyet látunk (törlés), akkor az adott sorban foglaltak már nem terhelik az ingatlant. Az aktuális terheknél csak bejegyzés és annak száma szerepel a tulajdoni lapon. Itt tehát akkor van helye az örömnek, ha vagy semmi nem szerepel a tulajdoni lap III. RÉSZében, vagy a sor végén ott van a bejegyző határozat után azzal egy sorban, az adott teher törléséről rendelkező határozat és annak száma.

Amennyiben kérdése van, vagy időpontot szeretne kérni, az alábbi űrlap kitöltésével vegy fel velem a kapcsolatot.

Nyomtatás E-mail

Az ügyintézés menete

Ingatlan-átruházásra irányuló szerződéskötéskor az ügyintézés menete a következő:

  • az ingatlan, valamint a szerződő felek adatainak és lehetőség szerint személyi okmányainak bekérése e-mailben,

  • a tulajdoni lap lekérése,

  • a fizetési feltételek, ütemezés, hiteladatok egyeztetése, tanácsadás az adó és az illeték körében,

  • az adásvételi szerződés tervezetének megszerkesztése, és valamennyi érintettnek történő megküldése,

  • a szerződő felek és hitelintézet javaslatainak átvezetése,

  • a szerződés aláírására történő időpont egyeztetés,

  • a szerződés aláírása, ellenjegyzése, díjak rendezése, bejegyzési engedély letétbe vétele, NAV adatlap kitöltése,

  • a szerződés és a NAV adatlap földhivatali benyújtása, földhivatali eljárási díj /6.600,-Ft/ benyújtással egyidejű megfizetése,

  • a hozzájáruló nyilatkozat (bejegyzési engedély) földhivatali benyújtása a vételár megfitésekor,

  • földhivatali ügyintézés és jogi képviselet az ügylet lezárultáig, azaz a vevői tulajdonjog bejegyzéséig.

Kapcsolódó oldalak:

Haszonélvezet alapítás

Haszonélvezeti jog értéke

Tulajdoni lap és széljegy

Ingatlan utáni adózás

Lakás illetéke

Függőben tartás

Ajándék illetéke

Ingatlanvásárlás és bankkölcsön

Itt is is találhat még Önt is érintő érdekes olvasnivalót: http://jogpont.blog.hu/

Amennyiben kérdése van, vagy időpontot szeretne kérni, az alábbi űrlap kitöltésével vegy fel velem a kapcsolatot.

Nyomtatás E-mail

Végrendelet és öröklés

Üdvözlöm, dr. Tokár Tamás vagyok. Irodámban lehetőség van személyes konzultációra, elektronikus távközlési eszköz (telefon, videó) útján történő egyeztetésre; videotelefon útján történő aláírásra és okirati ellenjegyzésre / ingatlan- és cégeljárás /. Amennyiben öröklési joggal kapcsolatos kérdése van, keressen az alábbi elérhetőségeimen, illetve tájékozódjon az alábbi linkeken:

Az ügyvédi munkadíjról - tanácsadástól kezdve a peres és egyéb képviseletig, - a konkrétumok ismeretében tudok tájékoztatást adni.

Kérjen árajánlatot: E-mail: tamas@tokar.hu  Mobiltelefon: +36706328552 

Kapcsolódó anyagok:

Hagyaték

Öröklési és ajándékozási illeték

Ajándék hozzászámítása hagyatékhoz

Kötelesrész, betudás

Végrendeletre elsősorban akkor van szükség, ha halálunk esetére a törvénytől eltérően szeretnénk juttatni a vagyonunkból. Ha van jognyilatkozat, ami utólag nem pótolható, nem orvosolható és nem kiegészíthető, az a végrendelet. Ügyvéd közreműködése végrendelet készítésénél azért is praktikus, mert a végrendeletek központi nyilvántartásában elhelyezett végrendelet létét nem lehet letagadni.

Törvényes öröklés:

Törvényes örökös első sorban az örökhagyó gyermeke. Több gyermek fejenként egyenlő részben örököl. Leszármazó helyén egymás közt egyenlő részekben a kiesett gyermekei örökölnek.

Fentiek a házastárs hiányában történő öröklést szabályozzák. Ha van házastárs, egy gyerekrészt örököl, tehát a hagyatékot úgy kell felosztani, mintha egyel több gyerek lenne. Ha a gyermek kiesik, az ő részét annak gyermekei (örökhagyó unokái) öröklik fejenként egyenlő arányban. Fentieken felül a házastárs holtig tartó haszonélvezet örököl az örökhagyóval közösen lakott lakáson és a hozzá tatozó berendezési és felszerelési tárgyakon. Külön kérdés, hogy házassági közös vagyonról beszélünk e, hiszen annak fele eleve az özvegyé és csak a másik fél rész kapcsán merülhet fel öröklés.

Leszármazó hiányában a házastárs örökli az örökhagyóval közösen lakott lakást és a hozzá tatozó berendezési és felszerelési tárgyakat (egészben), és az előbbieken felüli hagyaték felét. A hagyaték másik felét az örökhagyó szülei fejenként egyenlő arányban öröklik.

Ha az öröklés megnyílásakor az életközösség a házastársak között nem állt fenn, és annak visszaállítására sem volt kilátás, a házastárs kiesik az öröklésből. ***

Ha leszármazó és szülő nincs vagy nem örökölhet, az örökhagyó házastársa egyedül örököl. Ha leszármazó és házastárs nincs vagy nem örökölhet, az örökhagyó szülői örökölnek fejenként egyenlő részben. Ha a kiesett szülőnek leszármazója nincs vagy nem örökölhet, egyedül a másik szülő vagy annak leszármazói örökölnek. ****

Végrendeleti öröklés:

A végrendeletben foglaltak - amennyiben létezik végrendelet - megelőzik a törvényes öröklés szabályait, ha érvényes (alakilag, tartalmilag megfelel a jogszabálynak) és hatályos (ténylegesen alkalmazható: pl.: nem készült újabb, nem vonták vissza) végrendeletről beszélünk, ami egyúttal teljesen kimeríti a hagyaték egészét. A végrendelkezés szabadságának korlátja a kötelesrész, amely a törvényes örökrész egyharmada, és a leszármazót, házastársat, szülőt illeti, ha az a végrendelet hiányában törvényes örökös lenne.

A végrendelet megtámadása:

A végrendeletet annak érdekében, hogy azt ne lehessen alkalmazni, azaz annak alapján örökölni, meg kell támadni. A megtámadás oka érvénytelenség és/vagy hatálytalanság lehet, és az jogosult annak megtámadására, aki az eredményes megtámadással örökölne, vagy teher alól mentesülne. A megtámadási jog öt év alatt elévül.

Érvénytelenségi okok:

- végrendelkezési képesség hiánya (cselekvőképtelenség),

- akarati hiba (tévedés, jogellenes fenyegetés)

- tartalmi hiba (tanúnak juttatott hagyaték)

- alaki hiba (a keltezés *****, a tanúk jelenlétének, illetve aláírásának hiánya. Amennyiben több lapból áll a végrendelet, akkor minden lapját sorszámozni kell, és a végrendelkezőnek, és a tanúknak alá kell írnia.)

A végrendelet érvénytelensége és hatálytalansága hivatalból nem vizsgálható, hanem csak akkor, ha az arra jogosult személy hivatkozik rá és azok megjelölésével megtámadja azt.

Ügyvéd közreműködése a végrendelkezés során azért is praktikus, mert egyrészt ő maga is tanúsítja a történteket, másrészt elhelyezi a végrendeletet a kamarai nyilvántartásba, így az el nem veszhet, meg nem semmisülhet, nem tagadhatják le annak létezését.

Amennyiben kérdése lenne örökléssel vagy végrendelettel kapcsolatban, keresse fel budapesti székhelyű ügyvédi irodámat!

  1. Tokár Tamás

ügyvéd

Megjegyzés:

*** A bejegyzett élettársak öröklési jogai megegyeznek a házastársak jogaival.

**** Ági öröklés akkor merül fel, ha nem az örökhagyó leszármazója az aki a törvény szerint örökölne.

***** A Polgári Törvénykönyv Magyarázata című több, mint kétezer oldalas kiskönyvben rengeteg érdekes jogesetet találni a régi Ptk.-hoz kapcsolódóan:

(csak ízelítőül)

- A Legfelsőbb Bíróság nem találta jogszabályszerűnek azt a végrendeleti keltezést miszerint: "prágai utam előtt írtam" tekintve, hogy a prágai út időpontja nem volt pontosan behatárolható,

- Jogszabályszerű viszont ez a keltezés: "Az Úr 1936. évének 51. hete után soron következő 27. holdtöltét követő hetedik szombaton." tekintve, hogy ezen időpont pontosan megjelölhető, kiszámítható,

- "... a közönséges írástól eltérő  magánvégrendelet érvénytelen." törvényi fordulaton is sokat merenghettek egyesek. Bacsó Jenő szerint éppen ezért érvénytelen a a görög betűkkel magyar nyelven írt végrendelet, mert a magyar nyelv a latin betűket használja, tehát a görög betűkkel történő írás a közönséges írástól eltérő írásnak számít. / Polgári Törvénykönyv Magyarázata, Második kötet, Harmadik, átdolgozott kiadás, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Budapest 1995, 1799. oldal. / Más kérdés, hogy mennyire életszerű, hogy a fentiekhez hasonló végrendelet szülessen...

Itt is is találhat még Önt is érintő érdekes olvasnivalót: http://jogpont.blog.hu/

Amennyiben kérdése van, vagy időpontot szeretne kérni, az alábbi űrlap kitöltésével vegy fel velem a kapcsolatot.

Nyomtatás E-mail

BLOG, Cikkek, Jogesetek

BLOG

Ha kérdése van:

Kapcsolat

FB

 TT joomla1

Cégalapítás, Változás-bejegyzés /Az alapításhoz, változás-bejegyzéshez szükséges adatok listája itt, és az adatlapmenüpontban található. /

83. Sérelemdíj

82. A házassági per axiómái

81. CSOK-os ingatlanok hátrányai

80. Szülői jog, kapcsolattartás, tartásdíj

79. Szerződéskötési tanácsok

78. Szabálysértési bírság

77. Gyerek vagyonszerzése

76. Kiskorú cég-öröklése

75. Gyermektartásdíj megelőlegzése

74. Tizennégy éves gyermek elhelyezése

73. Közös tulajdon megszüntetése

72. Bontóper költségei

71. Életközösség

70. Tartásdíj mértéke

69. Gyermekelhelyezés

68. Hagyatékátadás 

67. Kapcsolattartás újraszabályozása

66. Behajtani tilos!

65. Kapcsolattartás, tájékoztatási kötelezettség

64. Gyermektartásdíj

63. Bontóper Egyezsége

62. Házastársi közös vagyon megosztása

61. Házassági vagyonközösség megszűnése

60. Kötelesrész, betudás

59. Szülői felügyelet és tartásdíj változtatása

58. Haszonélvezet alapítása

57. Haszonélvezeti jog értéke 

56. Egyezség házassági bontóperben

55. Öröklési és ajándékozási illeték 

54. Szülői felügyeleti jog (SzFJ) II. 

53. Perújítás / letöltési hiba esetén blog -on

52. Füstbomba használata tüntetésen

51. Ajándék hozzászámítása a hagyatékhoz - osztályrabocsátás

50. Foglaló, Előleg

49. Ellenjegyzés

48. Ítélet, végzés

47. Szülői felügyelet (I.), tartásdíj (II.), kapcsolattartás / folyamatos - időszakos / (III), lakáshasználat (IV.) – egyezség 

46. Szülői felügyeleti jog

45. Ügyvéd / jogász különbsége

44. Vállalkozás, megbízás, munkaviszony összehasonlítása

43. Házasság felbontása - közös megegyezés

42. Egy - majdnem - tökéletes tulajdoni lap

41. Kisértékű perek

40. Lakás, házingatlan utáni adózás

39. Szabálysértési bírság

38. Jognyilatkozat jóváhagyása

37. Ajándék lólépésben

36. Lakás adásvételének illetékkülönbözete

35. Elévülés

34. A Kézbesítés vélelme

33. Kézbesítesi vélelem megdöntése végrehajtási eljárásban

32. A tulajdoni lap értelmezése

31. Kirúgtak

30. Örökség és Végrendelet

29. Elektronikus fizetési meghagyás és végrehajtás

28. Társasházak kintlévőségei

27. Ajándék és adásvétel illetéke

26. Tilosban parkoltam

25. Hol élünk?!

24. Az apaság vélelme

23. Végrehajtás

22.) Önkényes elvétel - tiltott átengedés

21.) Kártérítés

20.) Válóper 

19.) Cégalapítás

18.) Nemzeti Csúcs

17.) Ügyfélbarát bíróság

16.) Ügyvédvilág ( interjú 15-16. oldal )

15.) Jogképesség és cselekvőképesség

14.) Érvénytelen szerződés 

13.) Meddig mehet el egy bíró?

12.) Ingatlanvásárlás és bankkölcsön

11.) Jogbiztonság  

10.) 

A jászapáti gimnázium kivitelezése kapcsán Dr. Kolláth Györggyel készült interjú

Az interjúra írt válaszom 

Dr. Kolláth György reagálása 

9.) Külföldi ítélet magyarországi elismertetése

8.)Munkaviszony megszüntetés IV. ( rendkívüli felmondás 2. )

7.) Munkaviszony megszüntetés III. ( rendkívüli felmondás 1. )

6.) Munkaviszony megszüntetés II. ( rendes felmondás )

5.) Munkaviszony megszüntetés I. ( közös megegyezés )

4.) Elektronikus cégeljárás

3.) A társasági és a cégtörvény 2007. szeptember 1-től hatályos módosításairól

2.) Az ügyvezetői megbízásról

1.) Csőd- és felszámolási eljárás a gyakorlatban

Amennyiben kérdése van, vagy időpontot szeretne kérni, az alábbi űrlap kitöltésével vegy fel velem a kapcsolatot.

Nyomtatás E-mail

Kirúgtak

Üdvözlöm, dr. Tokár Tamás vagyok. Irodámban lehetőség van személyes konzultációra, elektronikus távközlési eszköz (telefon, videó) útján történő egyeztetésre; videotelefon útján történő aláírásra és okirati ellenjegyzésre / ingatlan- és cégeljárás /. Amennyiben munkajoggal kapcsolatos kérdése van, keressen az alábbi elérhetőségeimen, illetve tájékozódjon az alábbi linkeken.
 
Az ügyvédi munkadíjról - tanácsadástól kezdve a peres és egyéb képviseletig, - a konkrétumok ismeretében tudok tájékoztatást adni.

Kérjen árajánlatot: E-mail: tamas@tokar.hu  Mobiltelefon: +36706328552 

Kapcsolódó anyagok:

Azonnali hatályú felmondás (az alábbi történetem tudományosabb, absztraktabb megközelítése)

Rendes felmondás

Közös megegyezéses munkaviszony megszüntetés

Én a VIII. kerületben tanultam a munkajogot. Pályakezdőként váratlanul értek a belső játszmák. Próbáltam ugyan alkalmazkodni, de a betöltött státuszok kilátásba helyezett visszavágása miatt nem támogatták a kollégáim a beilleszkedésem. Nem volt túl jó a légkör, igyekeztek rám nyomást gyakorolni, hátha megyek magamtól;  viszont ha én mondok fel, minden juttatástól elesek. Nem sok híja volt, hogy így legyen, de szerencsémre - szó szerint páros lábbal - kirúgtak.

A próbaidő letelte utáni héten mondta a főnököm, hogy írjam alá az új szerződésem újabb három hónapra. Jeleztem, hogy nekem élő szerződésem van, nincs mit aláírnom, erre hazazavart.

Másnap - kivételesen időben, de hát mikor ha nem ilyenkor - bementem dolgozni, nehogy rendkívüli felmondásra adjak okot, erre köszönés helyet egyik felettesem a "Te mi a faszt keresel itt, baszd meg?" kérdéssel üdvözölt. Felszólítottak, hogy hagyjam el az épületet, merthogy tegnap kirúgtak. Nem tettem, jöttek a guardok és kivezettek. A nagyobb felhajtás kedvéért - még inkább a nem vagyoni kártérítés miatt - a cselédlépcső helyett a főlépcső felé indultam, hogy sokan lássák: fennálló tisztviselői jogviszonyom ellenére hurcol meg a munkáltató.

A jogvita nem volt túl bonyolult, másfél év alatt letudtuk. (Fővárosi Munkaügyi Bíróság 10.M.2895/2000./12. sz. ítélete) Már akkor látható volt, hogy a majdani jogvita szempontjából jól állok, amikor az egyik nagytudású rám célozva üvöltött a folyosón: "Pénzt akar ez a geci, és jár neki!" Így is van. Már hogy "jár neki", a jelző meg nem engem minősít. Már az új szerződésem erőltetésekor jeleztem, hogy a rendes felmondás szabályaival (azt hiszem, hat havi zseton volt) kész vagyok távozni, egyébként maradok. /Belegondolni is szörnyű mi van, ha az utóbbit választják.../

Végül mindössze negyedévnyi közhivatalban letöltött (kényszer)munka után, másfél évet igazolt le a bíróság mert akkoriban (ma már ilyen sincs) az ítélet jogerejének napjával szűnt meg a korábban jogellenesen megszüntetett munka/köztisztviselői jogviszony. A másfél évet ki is fizették, viszont lelki sebeim orvoslására mindössze ötvenezer forintot ítélt meg a bíróság. Szerintük ennyit ért a jóhírnevem, és ez az összeg olyan helyzetbe hozott, mintha a sérelem be sem következett volna. (Pedig mindenki tudott a cirkuszról, vagy 20 ember látta, hogy köztörvényesként kísérnek le, mindenkiben negatív megítélés alakult ki velem kapcsolatban - amelynekokozója a munkáltató volt -, mégsem tudtam több pénzt kihozni belőle. Szerintem ötvennégy-, ötvenötezer forint is lett volna a sztoriban,  ha egy lélekbúvár szakértő leigazolja, hogy az események hatására maradandó mentális defektusokat szereztem, amelyek élethosszig tartó életminőség-romlásra vezettek.) Az valamiért fel sem merült az eljárás során, hogy a tisztviselői, igazgatási karrieremet vágták gallyra, amihez képest elég szerény ellentételezést kaptam.

Amúgy technikailag egyszerű volt az ügy: az alaki kötöttség megsértésével tett jognyilatkozat ugyanis érvénytelen. Miután írásban szerződtem le és nem sikerült megegyeznünk a lelépési pénzemben, írásban kellett volna kirúgniuk rendes felmondással, nem pedig azonnali hatállyal (anno: rendkívüli felmondás) és főleg nem szóban. Tettek is rá kísérletet, csak azon a papíron nem stimmelt a keltezés, visszadátumozott okiratot pedig nem mindig szerencsés aláírni, így én sem tettem meg. Mindezek után kiküldték postán a nagyeszűek a két héttel azelőttre szóló felmondást, mikor a világ legtriviálisabb dolga, hogy a levél kézhezvételével hatályosul a közlés. Szóval még postabélyegző is alátámasztotta, hogy bár a hónap utolsó napján lejárt a próbaidőm, a rákövetkező hónap 15. napján közölve szüntették meg a jogviszonyom "próbaidő alatt, azonnali hatállyal" .

Dr. Tokár Tamás

ügyvéd

Itt is is találhat még Önt is érintő érdekes olvasnivalót: http://jogpont.blog.hu/

Amennyiben kérdése van, vagy időpontot szeretne kérni, az alábbi űrlap kitöltésével vegy fel velem a kapcsolatot.

Nyomtatás E-mail

Korlátolt Felelősségű Társaságok Kötelező Tőkeemelése /2016. március/

Sokan aggodalmaskodnak az új Polgári Törvénykönyv (2013. évi V. törvény) - gazdasági társaságokat érintő - új rendelkezései kapcsán, én azonban nem látom annyira tragikusnak a helyzetet. 
 
A változás eltérően fogja érinti a már működő és másként a most létesítendő cégeket.
 
A működő Kft.-k soron következő társasági szerződés-módosításukkal egyidejűleg - legkésőbb 2016. március 15-ig - kötelesek törzstőkéjüket hárommillió forintra megemelni, illetve ha nem kívánnak tőkét emelni, átalakulni. A cégeknek lehetőségük lesz azonban nem vagyoni hozzájárulást szolgáltatni, tehát tárgyi eszközt (autó, laptop, ingatlan stb.) bevinni a társaságba.
 
A már működő Kft.-k előtt két feladat áll:
 
• A legfontosabb, hogy tavaszig úgy találjanak ki (és vezessenek végig) minden változást a cégben (székhely,    telephely, új tulajdonos, ügyvezetői mandátum-hosszabbítás stb.) a tulajdonosok, hogy egy füst alatt az új ptk.-            harmonizációval megtörténhessen. Ellenkező esetben a változás-bejegyzés 18.000.- ft-os költségét ugyan a                harmonizáción   felüli adatváltozás esetkörén kívül egyébként is le kell róni,  ám az ügyvédi munkadíjat újra meg kell    fizetni. /
 
• Ha pedig elkerülhetetlen a változás-bejegyzés, nem vagyoni hozzájárulással pótolják ki a törzstőke összegét hárommillió forintra. Az apportálás során figyelemmel kell lenni az apport értékének valós érték-megjelölésére, ti. ez az érték biztosítja a hitelezők irányában a fedezetet. Az apport valós értékéért a tagok egyetemleges felelősséggel tartoznak (Új Ptk. HARMADIK RÉSZ X. Cím, XVI. Fejezet 3:99. § (2) bekezdés).
Az újonnan alapítandó Kft.-k előtt álló feladat, illetve a rájuk vonatkozó további kedvezmények:
 
Miután az új Kft. is létező társaság immár, rá is vonatkoznak a fentebb részletezett szabályok azzal, hogy az újonnan létrejött Kft. esetében további kedvezményeket biztosít az Új Ptk. a pénzbeli betét és az apport rendelkezésre bocsátásával kapcsolatban:
 
A pénzbetét kapcsán: A társasági szerződés rendelkezhet úgy, hogy a nyilvántartásba vételi kérelem benyújtásáig be nem fizetett pénzbeli vagyoni hozzájárulás szolgáltatására egy későbbi időpontot jelöl meg. Ebben az esetben a társaság mindaddig nem fizethet osztalékot a tagoknak amíg a pénzbeli vagyoni hozzájárulás befizetése nem történt meg.
 
A nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás kapcsán: Az apportot a társaság alapításakor nem kell teljes egészében a társaság rendelkezésére bocsátani.  Ebben az esetben a fennmaradó nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás rendelkezésre bocsátására a társaság nyilvántartásba vételtől számított három évig van lehetőség. (Új Ptk. HARMADIK RÉSZ, XIII  Cím, XXIII. Fejezet  3:162. § (1) bekezdés, 3:163. § (2) bekezdés)

Amennyiben cégének társasági szerződését érintő fenti változtatások - cégeljárásban történő - átvezetésében segítségére lehetek, kérem jelezze az info@tokar.hu  címemen.

 Dr. Tokár Tamás

Itt is is találhat még Önt is érintő érdekes olvasnivalóthttp://jogpont.blog.hu/

ügyvéd

Amennyiben kérdése van, vagy időpontot szeretne kérni, az alábbi űrlap kitöltésével vegy fel velem a kapcsolatot.

Nyomtatás E-mail

Kézbesítési vélelem megdöntése végrehajtási eljárásban

Kézbesítési vélelem megdöntése végrehajtási eljárásban                BLOG

Alapból a kézbesítést kikezdeni legfeljebb hat hónapig lehet a kézbesítési vélelem beálltától számítottan (Pp. 99/A. § (1)). (1)

E szabály alól az egyik kivétel az eljárást megindító irathoz kötődik (Pp. 99/A. § (2)). Azaz amennyiben az ügy első paksamétája keveredik el, akkor bármikor, - akár az elkeveredést követő hat hónapon túl is - megtámadhatjuk a kézbesítést, ha igazoljuk a vélelem beálltáról történt tudomásszerzés tényét, valamint az egyéb feltételek fennálltát (Pp. 99/A. § (3)), azaz az önhiba hiányát, és ehhez képest 15 napon belül vagyunk.

A másik kivétel a végrehajtási eljárás esete (Pp. 99/B. § (1)), amire szintén nem vonatkozik a hat hónapos maximum, hanem a fentiek szerint a bármikori tudomásszerzéstől - ami klasszikusan a végrehajtói inkasszálás a számlánkról, ami azért fel szokott tűnni a többségnek - számítva 15 nap áll rendelkezésünkre, hogy megdöntsük a kézbesítési vélelmet; szintén csak abban az esetben, ha annak egyéb feltételei fennállnak.

Utóbbi ötletet sütöttem el egy egyébként ezer sebből vérző ügyben: jogerős ítéleten és folyamatban lévő végrehajtási eljárásban perújítás történt. A perújítás kérdésében döntő bíróság feltette az egyébként triviális kérdéseket: 12 éve a fizetési meghagyást ki vette át? Eddig miért nem mondták, ha gond van?

Nyilván mert tudomásuk sem volt róla, hogy gond lenne...

Azt mindenki tudta, hogy nem a perben érintett ügyfelem volt az aki a tértivevényt aláírta, hanem a vele egyező nevű édesapja. Miután erre nem hivatkoztak korábban jeleztem, hogy ezt a tényt akkor most én közlöm velük - illő tisztelttel -  , és ezen tudomásszerzésük tényét ti.: nem az vette át aki; bejelentjük a bíróságnak és miután mindez a végrehajtási eljárásban történt, - ha szerencsénk van - benne vagyunk a 15 napban.

Szerencsénk volt. Kezdheti elölről az egészet az a szegény közjegyző...

Neki sem könnyű, lássuk be.

dr. Tokár Tamás

ügyvéd

(1) 1952. évi III. törvény, a polgári perrendtartásól

Kézbesítési vélelem megdöntése

99/A. § (1) A 99. § (2) bekezdésben szabályozott kézbesítési vélelem megdöntése iránt - a (3) bekezdésben meghatározott okokból - a címzett mint kérelmező a kézbesítési vélelem beálltáról való tudomásszerzésétől számított tizenöt napon belül terjeszthet elő kérelmet annál a bíróságnál, amelynek eljárása alatt a kézbesítés történt. A kérelem benyújtásának a kézbesítési vélelem beállta napjától számított hat hónap elteltével - a (2) bekezdésben, illetve a 99/B. §-ban foglalt kivétellel - nincs helye. E határidő elmulasztása miatt igazolással élni nem lehet.

(2) Ha a kézbesítési vélelem beállta az eljárást megindító irat kézbesítéséhez kapcsolódik, a fél a kérelmet az eljárás folyamatban léte alatt a kézbesítési vélelem beálltáról való tudomásszerzésétől számított tizenöt napon belül terjesztheti elő.

(3) A kézbesítési vélelem megdöntésére irányuló kérelem arra hivatkozással terjeszthető elő, hogy a kérelmező a hivatalos iratot önhibáján kívüli okból nem vehette át, mivel

  1. a)a kézbesítés a hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó jogszabályok megsértésével történt meg, vagy más okból nem volt szabályszerű, vagy

  2. b)az iratot más, aza) pontban nem említett okból nem volt módja átvenni (pl. azért, mert a kézbesítésről önhibáján kívül nem szerzett tudomást).

(5) A kérelemben elő kell adni azokat a tényeket, illetve körülményeket, amelyek a kézbesítés szabálytalanságát igazolják vagy a (3) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben a kérelmező részéről az önhiba hiányát valószínűsítik. Ha a kérelmet elkésetten terjesztették elő, azt érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani. A kérelem tárgyában az a bíróság határoz, amelynek eljárása alatt a kézbesítés történt. A kérelem elbírálása előtt a bíróság a kérelmezőt, illetve a feleket meghallgathatja.

A kézbesítési vélelem megdöntése a végrehajtási eljárás során

99/B. §(1) Ha a kézbesítési vélelem beálltára tekintettel a határozat jogerőssé vált, a címzett mint kérelmező - a 99/A. § (3) bekezdésében meghatározott okok fennállása esetében - a végrehajtási eljárás folyamatban léte alatt, a határozat végrehajtására irányuló eljárásról való tudomásszerzésétől számított tizenöt napon belül a kézbesítési vélelem megdöntése iránt kérelmet nyújthat be az első fokú határozatot hozó bíróságnál. Ha a végrehajtási eljárás megindult, a kérelem csak az e bekezdésben meghatározottak szerint terjeszthető elő.

Itt is is találhat még Önt is érintő érdekes olvasnivalót: http://jogpont.blog.hu/

Amennyiben kérdése van, vagy időpontot szeretne kérni, az alábbi űrlap kitöltésével vegy fel velem a kapcsolatot.

Nyomtatás E-mail

Tőkeemelés '16

Kft.-k kötelező tőkeemelése

Cégalapítás, Változás-bejegyzés /Az alapításhoz, változás-bejegyzéshez szükséges adatok listája, az adatlap menüpontban található. /

TOKÁR ÜGYVÉDI IRODA

      en

1146 Budapest, Thököly út 58-60., 1. emelet / 123.
Telefon: +36 70 632 85 52
Telefon/Fax: +36 1 343 44 36
E-mail: tamas@tokar.hu
         info@tokar.hu
A Magyar Iparszövetség Székházában (google street view):

( A 7-es busz Cházár András úti megállójánál.) 

okisz1
Google maps:

                                     Irodám jól megközelíthető a 2-es és a 4-es metróval, a 72-es, 74-es, 75-ös,

                                     79-es trolival, valamint a 107E, 133E, 233E jelzésű, illetve az 5-ös,7-es,7A-s,

                                     7E-s, 907-es busszal.

Amennyiben kérdése van, vagy időpontot szeretne kérni, az alábbi űrlap kitöltésével vegy fel velem a kapcsolatot.

Nyomtatás E-mail

A kézbesítés vélelme

A Kézbesítési vélelem

Bárkivel előfordulhat, hogy postai küldeményről (levél) nem szerez tudomást, ami akkor gond igazán, ha a küldemény hivatalos irat és a kézbesítéséhez joghatás fűződik.

A postai szolgáltatásokat a 335/2012. (XII. 4.) Korm. rendelet szabályozza, amely szerint a hivatalos iratok kézbesítésére (fizetési meghagyás, közjegyzői-, hatósági, bírósági irat stb.) külön szabály vonatkozik, amely szerint a postás megkísérli átadni a küldeményt és amennyiben ez a kísérlete eredménytelen értesítőt hagy hátra, majd a fenti eseményeket követő ötödik munkanapon ismét a levél átadásával próbálkozik.

A második kísérlet eredménytelensége esetén – amelyről szintén értesítőt hagy a postás – öt munkanapig őrzik a postán a küldeményt.

Mindennek azért van jelentősége, mert a hivatalos irat – átvétel hiányában is –10 munkanapon belül kézbesítettnek tekintendő – beáll a kézbesítési vélelem –, az adott levélben foglalt határidők (pl.: fizetési meghagyással szembeni ellentmondásra rendelkezésre álló tizenöt nap) ettől a vélelmezett időponttól indulnak, ha tudjuk mi volt az adott levélben, ha nem.

Miután fenti kézbesítési időpont – tudomásszerzés - csak valószínűsített, vélelmezett, helye van a vélelem megcáfolásának, azaz a kézbesítési vélelem megdöntésének.

A polgári perrendtartás szerint (99/A. § (3)) ez akkor terjeszthető elő, amennyiben a kérelmező a hivatalos iratot önhibáján kívüli okból nem vehette át, mivel a kézbesítés a hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó jogszabályok megsértésével történt meg, vagy más okból nem volt szabályszerű.

Fentieket természetesen – önhiba hiánya, szabálytalan kézbesítés - igazolni kell. (A levélen szereplőtől eltérő állandó lakcímet, betegséget, külföldi tartózkodást stb.)

Amennyiben az igazolást a bíróság elfogadja, azaz megdől a kézbesítés vélelme, az azt jelenti, hogy az adott eljárásban, nem kezdődtek meg a határidők, a címzett nem esett késedelembe, nem mulaszt, s ami a legfontosabb, nem emelkednek jogerőre a szabálytalanul kézbesített végzések és határozatok, azokhoz joghatás nem fűzhető.

Minthogy vélelmezett kézbesítéshez fűződő jogkövetkezmények – vélelem megdöntése esetén – hatálytalanok, a kézbesítést illetve a korábban megtett intézkedéseket, eljárási cselekményeket - immár szabályos eljárásban – meg kell ismételni.

Budapest területén jogi kérdésekkel forduljon ügyvédi irodámhoz bizalommal!

Dr. Tokár Tamás

ügyvéd

Itt is is találhat még Önt is érintő érdekes olvasnivalót: http://jogpont.blog.hu/

Amennyiben kérdése van, vagy időpontot szeretne kérni, az alábbi űrlap kitöltésével vegy fel velem a kapcsolatot.

Nyomtatás E-mail

Ajándék és adásvétel illetéke

Ajándék és adásvétel illetéke

Tekintve, hogy 2014-től a házastársunknak is illetékmentesen ajándékozhatunk***, több tízmilliós nagyságrend környékén már megfontolandó, hogy értékesítés / vásárlás helyett házasságot kössünk a vevővel / eladóval, és az ajándékozást követően elváljunk**** (A vevő /feleség/ a vételárat ajándékozza az eladónak /férj/, az eladó /férj/ pedig az ingatlant ajándékozza a vevőnek /feleség/.)

Százmilliós érték után 4 millió forint illetéket kell(ene) leróni adásvétel esetén, míg a válóper illetéke csak 30.000.- Ft. A házasságkötés adminisztrációs költsége, az ajándékozási szerződés és a bontókereset – még 0.9 % - 1 % -os ügyvédi munkadíjjal számolva is - ki kell, hogy jöjjön egymillió forintból. Azaz egy ilyen, jól sikerült házassággal, minden százmillió forinton legalább hárommillió forint költségtételt spórolhat az ingatlant megszerző fél.

Miután az illetéket az ingatlant szerző fél fizetné, az eladó részéről gesztus a házasságkötés (hiszen ezzel a vevőnek spórol kivéve persze, ha adóznia kellene az értékesítés után), így a dolog akkor fair, ha a vevő az így megtakarított összegből is visszajuttat az eladónak, azaz a megspórolt összeg adott részét úgyszintén odaajándékozza szeretett hitvesének.

Dr. Tokár Tamás

ügyvéd

Kapcsolódó oldalak:

Haszonélvezet alapítás

Haszonélvezeti jog értéke

Tulajdoni lap és széljegy

Ingatlan utáni adózás

Lakás illetéke

Függőben tartás

Ajándék illetéke

Ingatlanvásárlás és bankkölcsön  

Itt is is találhat még Önt is érintő érdekes olvasnivalót: http://jogpont.blog.hu/

Elérhetőség

*** A visszterhes vagyonátruházási illeték általános mértéke 4 %. Ingatlan esetében az 1 milliárd forint feletti rész további  2 % - a, maximum 200 millió forint. Az ajándékozás illetéke 18 %, lakás esetében pedig 9 %. Úgy tűnhet, hogy nem éri meg ajándékozni, és így is van. Általában nem éri meg, mert az általános szabályokat pont úgy szabták, hogy eszébe ne jusson senkinek. Az illetéktörvény 17.§ (1) p) pontja szerint viszont mentes az illeték alól az ajándékozó egyenes ági rokona, illetve házastársa által megszerzett ajándék.

**** Mindez természetesen csak férfi és nő közötti ügylet esetén jöhet szóba, hiszen házasságot csak különneműek köthetnek. Azonos neműek ügylete esetén be kellene iktatni egy eltérő nemű felet - két házasság / két válás - ez pedig igen rizikós, már hogy rászorítani a segítőt, hogy a megállapodás szerint biztosan tovább ajándékozza az ajándékát.

Amennyiben kérdése van, vagy időpontot szeretne kérni, az alábbi űrlap kitöltésével vegy fel velem a kapcsolatot.

Nyomtatás E-mail

Tilosban parkoltam

Tilosban parkoltam

Közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata.

Mindenkinek ismerős: jön a levél a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságtól…

Ezeket a szabálysértési ügyeket két esetben lehet megúszni „alapból”, az enyém egy harmadik, amikor a hatóság hibázik: ténybeli tévedésen alapul a döntése.

Ha igazolt a szabálysértés elkövetése, az üzembentartó csak úgy menekülhet, hogy vagy azt igazolja: kikerült a kezéből az autója kulcsa és feljelentést tett, vagy kölcsönadási szerződést prezentál, hogy más vezetett. A jogalkotó persze arra nem gondol, hogy előfordulhat olyan eset – baráti társaságban, magukat viccesnek gondoló ismerősökkel -, amikor úgy viszik el az autómat, hogy vissza is kerül hozzám rövid időn belül, ilyenkor sem feljelentést nem tesz az ember, sem a kölcsönadásról nincsen papírja, tehát a tulajdonos / üzembentartó kénytelen helyt állni a bírságért. Nekem általában is bajom van az objektív felelősséggel: hogyan indulhat ki abból az állam, hogy a gépjármű tulajdonos/üzembentartó az elkövető? /Ha nagyon nem akar fizetni, bizonyítsa Ő az ellenkezőjét!/ A dolog azért is visszás, mert a szabálysértésnél hatványozottan veszélyesebb bűncselekmény esetében is az államot terheli a vád, és nem a vádlottat az ártatlanságának igazolása.

Az objektív felelősség már csak azért is abszurd megnevezés, mert – tapasztalatom szerint - az eljáró hatóságok általában messze vannak az objektivitástól. Mondhatnánk persze, hogy az eljárás elnevezésének nem is a hatóság tevékenysége az alapja, tehát az ebben az értelemben korrektnek tekinthető.

Jött tehát a levél Vas megyéből, hogy ekkor és itt megálltam, ahol pedig tilos.

A hatósági vegzálásokat elég rosszul viselem ezért rákerestem a helyszínre (egyrészt a cím másrészt a fotó alapján). Hamar kiderült, hogy ahol a fotó készült az nem az a cím, amelyre a bírság szólt. Én ugyanis vagy 20 házszámmal arrébb álltam ahhoz helyszínhez képest, amelyről a határozat rendelkezett.

Fellebbeztem a BRFK-n. Hogy, hogy nem, teljesen helyénvalónak találták az elsőfokú határozatot. (Egy csapat, gondolom, kell a pénz.)

A felülvizsgálatot azon egyszerű logika mentén kezdeményeztem, hogy ahol álltam, ott nem büntettek meg, ahol megbüntettek, ott nem álltam.

A rendőrhatóság majdnem végig a saját álláspontját (jogszerű a döntése) erőltette, jóllehet a google térképén a tereptárgyak alapján is jól látszott az igazam. A parkolás és a jogerős döntés között egyébként (első-, másodfok, bírósági felülvizsgálat) több, mint három év telt el. A "szabálysértésemet" követő harmadik évben sikerült írásba foglalnia a hatóságnak, hogy tényleg nem a határozatban szereplő helyszínen parkoltam. A bíróság úgy foglalt állást, hogy a bírságolási intézkedés alapvetően lényeges eleme az elkövetés helyszínének pontos és egyértelmű meghatározása (Kúria Kfv.III.37.005/2012/6. ítélet), e nélkül a szabályszegés nem állapítható meg, ebből következően nem tekinthető jogszerűnek a határozat.

A (jogszabálysértő) bírságolásom végül a bírság duplájába került a hatóságnak, de hát a pernyertes ügyvédi munkadíját a pervesztes félnek kell fizetnie.

Itt is is találhat még Önt is érintő érdekes olvasnivalóthttp://jogpont.blog.hu/

Dr. Tokár Tamás
ügyvéd

Amennyiben kérdése van, vagy időpontot szeretne kérni, az alábbi űrlap kitöltésével vegy fel velem a kapcsolatot.

Nyomtatás E-mail

Introduction

TOKAR LAW OFFICE 

 Welcome ! 

 My name is 

 Dr. Tamas Tokaren

I established my law office eleven years ago.

After the inthernship in the administration, I changed to pursue a lawyer career.

végelszám

Thanks to my enterprises I have gained experiences  in the fields of financial-, tax-, real estate-, labour,- company law and in the area of public procurement.

 My clients are private individuals, small and medium sized private business owners from the building industry, IT sector, labour lending, national social representation of interest organizations and governmental institutions.

I would like to give a hand in the enforcement of your righteous claim and in finding your way in the area of law, administration and jurisdiction.

My Law Office can be found in the capital city of Hungary, Budapest in the 14th district in the centre house of the Hungarian Industrial association: Thököly street 58-60 at Budapest at the bus stop of bus of Cházár street of Bus no. 7.

I am a registered member of the Hungarian Bar Association.

My office is the member of law point network.

tamas@tokar.hu

info@tokar.hu

Amennyiben kérdése van, vagy időpontot szeretne kérni, az alábbi űrlap kitöltésével vegy fel velem a kapcsolatot.

Nyomtatás E-mail

Új Néplap, Jászsági Barangolás, 2007. október 27.

Nyílt levél Dr. Kolláth György Kollégámhoz

Tisztet Kolléga Úr, Kedves Gyuri!

Megdöbbenéssel olvastam a Veled készült interjút, amelyet édesapám Tokár István, a Megyei Közgyűlés volt elnökének tanúvallomása kapcsán adtál. Szomorúnak találom, hogy ismét a bulvár műfaj kétes népszerűségét kívánod használni a jászapáti gimnázium kivitelezése kapcsán indult perben. 

Én magam úgy gondolom, hogy az ügyfélszerzésnek és megtartásnak kizárólag a szakmaiság jelenheti a hosszú távú alapját, így engedd meg kérlek, hogy felhívjam a figyelmed - a cikkben általad előadottak vonatkozásában – pár dologra:

1. Az, amit Te példa nélkül állónak mondasz, kifejezetten tipikus. A tanú nyugodtan kommunikálhat másokkal (a már meghallgatott tanúkkal is), hiszen a perben mindig csak arra a tényre nézve hallgatják meg, amelyről személyes tudomása van azzal együtt, hogy arra is rákérdeznek tőle: kitől és hogyan szerzett tudomást az adott dologról. Édesapám a Közgyűlés volt elnökeként, és volt törvényes képviselőjeként nemcsak, hogy jogosult, de köteles is volt tájékozódni az adott ügyben. Az érintettek egyébként másolatot is kérhetnek a jegyzőkönyvekből, hiszen a tárgyalás zárt tartását – helyesen – Te sem és más sem kérte. A tanú egyébként akár baráti társaságban, sőt akár szó szerint is idézhet magától vagy mástól. Az általad említett hamis tanúzás tényállása egyébként az alábbi: 1978. évi IV. törvény 238. § „(1) A tanú, aki bíróság vagy más hatóság előtt az ügy lényeges körülményére valótlan vallomást tesz, vagy a valót elhallgatja, hamis tanúzást követ el.”  

Édesapám sem valótlant nem állított, sem valót el nem hallgatott.

2. A bíztatási kár – mint felperesi igény - kapcsán idézem ismét a jogszabályt: 1959. IV. törvény 6. § „A bíróság a kárnak egészben vagy részben való megtérítésére kötelezheti azt, akinek szándékos magatartása más jóhiszemű személyt alapos okkal olyan magatartásra indított, amelyből őt önhibáján kívül károsodás érte.” A 6.§-ban szereplő fogalmi elemek mindegyikének felperesek általi tételes bizonyítása szükséges, és tegyük hozzá, az adott ügyben szakmailag ez lehet a legbonyolultabb feladat. Felperesek tudtak-e a látszattal ellenkező tényről (arról, hogy a fővállalkozó fizetési nehézségekkel küzd), azaz: jóhiszeműek-e, van-e önhibájuk, Ők - és nem Te, vagy más harmadik – személy hallhatott –e „bíztatást” bárkitől is, az esetleges bíztatás indító jelegű magatartást váltott e ki? stb.  

De a leglényegesebb kérdés: elhangzott-e egyáltalán olyan állítás, amelyre Te a per folyamán hivatkoztál? Édesapám tanúként is a valót adta elő: nem állított olyat, amelyre Te a felperesi igényt alapítod.

3. Előbbiekből fakad, hogy az ügyben tett nyilatkozatoddal nem tudok egyetérteni. A perben ugyanis a felek (alperes-felperes): nyilatkoznak, a tanú: vallomást tesz, a jogi képviselő: előad. Ha a fenti szerepek összekeverednek, akkor áll elő a jelenlegi - visszás - helyzet. Azok az egyeztetések, amelyeken Te édesapámmal részt vehettél, egyrészt az ügyben nem bírnak jelentőséggel (lásd 2. pontnál írottakat), másrészt az eddigi nyilatkozatok és tanúvallomások nem támasztották alá az általad előadottakat (v.ö.: 1. pontnál írottakat).  Ha viszont a perben hivatkozol rá, az legfeljebb csak tanúvallomásként értékelhető, amelyet – számomra érthetetlen módon - Te jogi képviselőként teszel.

Az ügy sajtója kapcsán sajnos muszáj volt állításaidra reagálnom, jóllehet a reagálás is a bulvárt népszerűsíti, amely igazán nem áll szándékomban. Minthogy azonban a megalapozatlan nyilatkozatok elharapóztak a megyei médiában felhívom valamennyi érintett figyelmét, hogy az általuk tett állítások, híresztelések valóságtartalmáért helyt kell majd álljanak. Amennyiben nem tudják állításaikat igazolni, viselniük kell annak jogi és anyagi következményeit.  

Az elkövetkezőkben természetesen – ahogy tettem azt eddig is - minden szakmai támogatásom meg fogom adni édesapámnak.

Kedves Gyuri!

Mint kollégám kérlek, tartózkodj a jövőben a hasonló megnyilatkozásaidtól az adott ügyben!

Ellenkező esetben kénytelen leszek a Magyar Ügyvédi Kamara 8/1999. (III.22.) szabályzata 15. pontja alapján eljárást kezdeményezni Veled szemben, és  bármennyire is  sajnálom - a jóhírnév sértése kapcsán indítandó perben - nem leszek tekintettel arra, hogy egyébként kollégák vagyunk.

Budapest, 2007. október 20.

Kollegiális üdvözlettel:

Dr.Tokár Tamás

ügyvéd 

Amennyiben kérdése van, vagy időpontot szeretne kérni, az alábbi űrlap kitöltésével vegy fel velem a kapcsolatot.

Nyomtatás E-mail

Adatlap ( Cégalapítás )

BLOG

Az ügyvédi munkadíjról - tanácsadástól kezdve az ellenjegyzésig, - a konkrétumok ismeretében tudok tájékoztatást adni.

Kérjen árajánlatot: E-mail: tamas@tokar.hu  Mobiltelefon: +36706328552

Cégalapításhoz szükséges adatok

Kft. adatlap letöltése

Egyszemélyes Kft. adatlap letöltése

Itt is is találhat még Önt is érintő érdekes olvasnivalót: http://jogpont.blog.hu/

intelligens budapest térkép  inteligens vanbudapest térkép. budapest térkép kerület budapest térkép kerületek budapest utca térkép budapest térkép kerületekkelbudapest térkép utcakeresővel  budapest kerulet térkép budapest 10 kerület térkép budapest ix kerület térkép  budapest térkép kereső budapest xiv kerület térképingatlanirodák. budapesten ingatlanok budapesten elado lakas budapestenirodák budapesten elado ingatlanok budapesten eladó lakások budapesten tulajdonostól elado lakasok budapestenelado hazak budapestenolcso lakasok budapesteningatlanközvetítő, irodák budapesteneladó budapesti

lakások budapesti ingatlanirodák budapesti lakasokbudapest vani ingatlaniroda budapesti elado lakasok  budapesti ugyvedi kamara budapesti ingatlanközvetítő irodák ingatlaniroda. pomáz térkép település térképdabas térkép gyál térkép szigethalom térkép dorog térkép térkép kereső  budakeszi térkép pécel térkép távolság térkép térkép 24 maps térkép  goggle térkép lenti térkép. horvátország térkép részletes térkép veszprém budapesti metró térkép lakasok budapestenpest megye terkep erd, terkep anglia terkepcsepel terkep budaors terkep ujpest terkep vac terkep  veszprem terkep godollo terkep horvatorszag terkep magyarorszag terkep gps terkep fold terkep terkep ausztria  balatonfured terkep  gogle terkep. magyarorszag van  megyei terkep

budapest keruleti terkep mako terkep kalocsa terkep biatorbagy terkep budapest terkep kerület szerint katonai terkep zuglo terkep bkv terkep jaszbereny terkep budapest, keruletei terkepbudapest terkep bp terkep dunaharaszti terkep dunakeszi terkep magyar terkep kecskemet terkepeger terkep esztergom terkep szekesfehervar terkepingyenes ügyvédi segítség ingyene  ügyvédi tanácsadás. ügyvédi munkadíj rendelet  magyar ügyvédi kamara német ügyvédi iroda ügyvédi iroda miskolc ügyvédi iroda székesfehérvár ügyvéd  iroda nyíregyháza budapesti ügyvédi kamara ügyvédi irodák győr ügyvédi segítség online. ügyvédi tanácsadás ingyen ügyvédi tanácsadás online ügyvédi vantanácsadás ingyen budapesti ügyvédi kamara elérhetőségügyvédi munkadíj lakásvásárlásügyvédi tanácsadás bérczes, ügyvédi iroda bp ügyvédi kamara ügyvédi kamara budapest névjegyzék ügyvédi munkadíj 201 szeged terkep szentendre terkep online terkep goggle terkeptata terkep budapes.t kerulet terkep gyongyos terkep hatvan terkep monor terkep budapest terkep utcakereso papa terkep dr ügyvéd  ügyvédcsaládjogi ügyvéd budapest családjogi ügyvéd ügyvéd online társasházi ügyvédügyvéd honlapügyvéd árakügyvéd veszprém van  ügyvéd szeged munkajog ügyvéd alkalmazott ügyvéd budapesti ügyvéd ingatlanos. ügyvéd kártérítési ügyvéd  egyéni ügyvéd magyar ügyvéd portál ügyvéd egerbüntetőjogi ügyvéd mester csaba ügyvéd. válás ügyvéd nélkül jó válóperes ügyvéd van. ügyvéd büntetőjog

Amennyiben kérdése van, vagy időpontot szeretne kérni, az alábbi űrlap kitöltésével vegy fel velem a kapcsolatot.

Nyomtatás E-mail

Cégalapítás, Változás-bejegyzés

en

BLOG

Az ügyvédi munkadíjról - tanácsadástól kezdve az ellenjegyzésig, - a konkrétumok ismeretében tudok tájékoztatást adni.

Kérjen árajánlatot: E-mail: tamas@tokar.hu  Mobiltelefon: +36706328552 

Cím: Laky Adolf  utca 18. Budapest 1145  E-mail: info@tokar.hu  

Mobiltelefon: +36 70 632 85 52  http://tokar.hu/

Üdvözlöm, dr. Tokár Tamás vagyok. Irodámban lehetőség van személyes konzultációra, elektronikus távközlési eszköz (telefon, videó) útján történő egyeztetésre; videotelefon útján történő aláírásra és okirati ellenjegyzésre / ingatlan- és cégeljárás /. Amennyiben cégjoggal kapcsolatos kérdése van, keressen az alábbi elérhetőségeimen, illetve tájékozódjon az alábbi linkeken.

A cég adataiban történő változás-bejegyzésre (üzletrész-átruházás, tagcsere, tőkeemelés, székhelyváltás stb.) alapvetően igazak az alapítás kapcsán írottak.

A módosításhoz:

  1. a korábbi és az új  - változó - adatok,
  2. a társaság legutóbbi társasági szerződése,
  3. a tagok személyes adatai szükségesek.

Irodám 2003 óta foglalkozik társasági joggal. Ezalatt az idő alatt számos vállalkozást indítottunk el, illetve alakítottunk át. Gyakorlatot szereztünk minden cégformával kapcsolatban, és a vállalkozások „életének” minden szakaszában jelen voltunk és vagyunk: a megalakulástól az átalakuláson át, egészen a vállalkozási tevékenység esetleges befejezéséig.

Vegyük példaként a Kft-t, mivel napjainkbanez a legkedveltebb és legpraktikusabb társasági forma.

  1. Hogyan alapítsunk Kft-t?

Először is, keressük fel ügyvédünket, hogy tájékozódhassunk a nekünk leginkább megfelelő cégformákról. A cégformát nagyban meghatározza a majdani tevékenységi kör, illetve az, hogy mekkora céges vagyonnal kívánunk indulni: pl. betéti társaság alapításához a minimális összeg nincs meghatározva, míg a Kft. esetében ez hárommillió, zártkörű Rt. esetében ötmillió, míg nyílt Rt.-nél húszmillió forint. A felelősség mértéke is lényegesen eltér; a Bt. esetében a beltag a vállalkozás tartozásaiért teljes vagyonával korlátlanul felel, míg a Kft. esetében a tagok csak az üzletrészük erejéig.

Fentiek után, nincs más hátra, minthogy üzlettársainkat felkeressük a cég okiratainak elkészítéséhez szükséges adatokért, és egy személyes találkozóra időpontot egyeztessünk ügyvédünkkel.

  1. Milyen adatokra van szükség egy Kft. megalapításához?

A tagok személyes adataira, amelyek:

- név
- születési név

- lakcím
- születési hely, és idő

- anyja neve

- adószám
- személyi igazolvány szám

A cég adataira:

- név

- székhely

- főtevékenység

- Adózási forma

- céges email

- ügyvezető adatai, tevékenysége ellátásának módja (munkaviszony/megbízás)

Az ezeket igazoló okiratokat (személyigazolvány, lakcímkártya, adókártya) feltétlenül vigyük magunkkal az egyeztetésre, hogy az ügyvéd ellenőrizni tudja őket.

  1. Mit kell tennie a cég leendő tagjainak?

Megállapodni:

- a székhelyről: engedélyt kell kérni a székhelyül szolgáló ingatlan tulajdonosaitól, a székhely használatához.

- a cég nevéről: mely nem lehet összetéveszthető más működő vállalkozáséval, nem ütközhet közerkölcsbe, valamint az ún. védett nevek használatához előzetes engedélyt kell kérni. (Ez általában nem szokott problémát okozni, az ügyvéd a felvenni kívánt névről azonnal meg tudja mondani, hogy alkalmazható-e, avagy már foglalt.)

- a társaságon belüli viszonyokról: azaz az ügyvezetési és képviseleti jogról. Az ügyvezetés többféleképpen megoldható a társaságon belül:

o egyszemélyi vezetésként, ekkor egyetlen ügyvezető képviseli a társaságot a kívülállókkal szemben, gyakorolja a munkáltatói jogokat a cég alkalmazottai felett, és hoz meg minden, hatáskörébe eső döntést.

o több-személyi vezetés: Ekkor a két vagy több ügyvezető képviseletei joga vagy:

• együttes, azaz minden esetben csak együtt járhatnak el, a társaság jognyilatkozatai csak mindkét vezető aláírásával érvényesek.

• önálló: ekkor hatásköreik vagy megegyezők, vagy megosztottak, a tulajdonosok döntésének megfelelően. Ha hatáskörük mindenben megegyezik, akkor egymás nélkül is aláírhatnak, dönthetnek a cég nevében, mindkettejük döntése azonos súlyú,és hatású. Ha megosztott hatáskörökkel bízzuk meg az ügyvezetőket, akkor a több területre felosztott vezetői hatáskör egy-egy része tartozik alájuk, és döntéseik csak ebben a körben kötelezőek. (Itt viszont rejtett buktatóként megjelenhet, hogy 3. jóhiszemű fél felé nem minden esetben hatályos ez a fajta korlátozás. Azaz: például A ügyvezető jogköre kiterjed a munkáltatói jogokra, míg B ügyvezető a stratégiai döntésekért felel, akkor A ügyvezető szerződést jogilag nem írhat alá, de egy esetleges perben a bíróság megállapíthatja, hogy a jóhiszemű külső cég, nem tudhatta a vállalkozás belső viszonyait, és joggal bízhatott abban, hogy az ügyvezető teljes jogkörrel járt el, vagyis az emiatt felmerült esetleges kár megfizetésére, a szerződés teljesítésére is kötelezhető a cég.)

- a társaság által végezni kívánt tevékenységekről: Az úgynevezett TEÁOR lista, vagyis a Tevékenységek Egységes Ágazati Osztályozási Rendszere - a Központi Statisztikai Hivatal kezelésében - tartalmazza azokat a kóddal ellátott tevékenységi osztályokat, és tevékenységi köröket, amelyeket a vállalkozni szándékozók kiválaszthatnak. Az új, 2008-ban módosított lista már Uniós szinten egységesített lista, amelyre azért van szükség, hogy az egyes államokban végzett, illetve hatóságilag ellenőrzött tevékenységek körei gördülékenyen meghatározhatóak és összehasonlíthatóak legyenek. A vállalkozásnak minimum egy tevékenységet ki kell választania, maximum nincsen meghatározva, de 15-20 tevékenységi körnél többet tapasztalataink szerint a cégek nem szoktak folytatni. A kiválasztott tevékenységi körök mindegyikét nem köteles a vállalkozás egyszerre gyakorolni, de csak azokkal a tevékenységekkel foglalkozhat, melyeket megjelölt. Hatósági engedélyköteles tevékenységek is megjelölhetőek, hiszen az engedélynek a ténylegesen ebbe a tevékenységbe eső munkavégzés megkezdésekor kell a vállalkozás rendelkezésére állnia. /A számlázás során azonban az SZJ számok alkalmazandók, amelyek a szolgáltatások jegyzékéből érhetők el./

- az adózás kérdéseiben: erről felvilágosítást főként könyvelő adhat, az ügyvéd előtt azonban a tagoknak nyilatkozniuk kell ebben a kérdésben, hiszen az egyéb okiratokkal együtt ezen döntésüket is meg kell küldeni a cégbíróságnak, amely a NAV felé továbbítja az adatokat, ahol majd a cég adószámát ennek alapján adják ki .

Amennyiben a fenti információk az ügyvéd rendelkezésére állnak, illetve a vállalkozni szándékozók minden kérdésben megegyeztek, valamint az előírt illeték és költségtérítés összegét is lerótták, az ügyvéd elkészíti a szükséges iratokat, majd egy újabb időpontban fogadja a feleket az okiratok aláírására.

  1. Milyen iratokat készít az ügyvéd?

- Társasági szerződés, amely minden cég alapja. Ebben rögzítésre kerülnek a tagok adatai, és minden, a cég belső és külső viszonyait érintő körülmény, azt rögzítő szabály és garancia.

- Ügyvédi tényvázlat, amelyben az ügyvéd felveszi az őt megkereső ügyfelek adatait, illetve nyilatkozatát az elvégzendő feladatok köréről, illetve ebben kerül rögzítésre a munkadíj megállapodás, valamint megfizetésének ténye is.

- Ügyvédi meghatalmazás, az eljárás lefolytatására: e nélkül az ügyvéd nem járhat el a cégbíróság előtt a cégbejegyzés során, (ügyvéd nélkül egyébként sem lehet a cégbíróság előtt eljárni) mivel az eljárás ügyvéd köteles, hiszen az ügyvéd az, aki személyes jelenlétével, és szakmai tudásával garantálja a cég létrejöttének szabályszerűségét, ellenőrzi a személyes adatok valódiságát, tanúsítja a felek szándékát, valamint a jogszabályoknak megfelelően összeállítja a cég okiratait.

- Taggyűlési jegyzőkönyv, általában az ügyvéd előtt megtörténik a tagok részvételével az első taggyűlés, amelyen a felek megerősítik korábbi megállapodásukat a társaság megalapításáról, illetve a vezető tisztségviselők megválasztásáról.

- Ügyvezetői elfogadó nyilatkozat, amely tartalmazza a megválasztott ügyvezető összeférhetetlenségének hiányára vonatkozó személyes nyilatkozatát.

- Aláírási címpéldány, amelyet a vállalkozás több helyen is felhasznál a későbbiek során: ezzel az okirattal igazolja az ügyvezető saját aláírási jogosultságát. Ahogy az ügyvezető ezen az iraton aláírt, azt fogadják el a későbbiek során  hiteles „cégszerű” aláírásának.

- Tagjegyzék, amelyen az alapított cég tagjainak adatai, illetve törzstőke hozzájárulásuk mértéke és ezek alapján számított szavazataik aránya kerül rögzítésre.

- Törzstőke befizetését igazoló ügyvezetői nyilatkozat, amelyen az ügyvezető igazolja a cégbíróság felé, hogy a törzstőke befizetése a vállalkozás számlájára, illetve pénztárába megtörtént a tagok részéről.

- Székhely használati engedély, amelyet a székhelyként bejegyezni kívánt ingatlan tulajdonosának kell aláírnia.

  1. Melyek a további teendők? A cégeljárás elektronikus, annak során a jogi - ügyvédi - képviselet kötelező.

Miután a fenti dokumentumokat a tulajdonosok aláírták, és az ügyvéd elvégezte ezek ellenőrzését, elkészíti a szükséges elektronikus forma-nyomtatványokat és dokumentumokat is, majd az illeték és költség megfizetés igazolásával megküldi azokat a cégbíróságnak.

A cégbíróság a rá vonatkozó szabályok szerinti határidőben köteles elbírálni a bejegyzési kérelmet.

  1. Mit kell még tennie a cégnek és tulajdonosainak?

A további feladatokról - főként az adóügyi és könyvelési kérdésekben - a cég könyvelője tud felvilágosítást nyújtani, illetve a bankszámla nyitáshoz a tagok által kiválasztott bank.

Amennyiben a cég a későbbiekben úgy dönt, hogy székhelyét vagy egyéb adatát szeretné módosítani, azt működése során bármikor megteheti, amennyiben lerója a tizenötezer forintos változásbejegyzési illeték, és a háromezer forintos közzétételi költségtérítés díját, valamint az ügyvédi munkadíjat.

Itt is is találhat még Önt is érintő érdekes olvasnivalót: http://jogpont.blog.hu/

Amennyiben kérdése van, vagy időpontot szeretne kérni, az alábbi űrlap kitöltésével vegy fel velem a kapcsolatot.

Nyomtatás E-mail

Budapesti ügyvéd

Üdvözlöm, Dr. Tokár Tamás vagyok.

Ügyvédi irodámat tizenött éve alapítottam. TT joomla1

BudapestIV V.VI és VIII. kerületébenfolytatott igazgatási gyakorlatot követően váltottam az ügyvédi pályára.

Vállalkozásaimonkeresztül sok  tapasztalatot szereztem a pénzügyi-, az adó-, az ingatlan -, a munka-, a cégjog területén.

Ügyfeleim között egyaránt megtalálhatóak magánszemélyek, kis és középvállalkozások - az építőipartól kezdve az informatikán és társasházkezelésen át munkaerő-közvetítés  területéig, - országos társadalmiéérdekképviseleti szervezetek,fordítóirodák, valamint állami intézmények.

Szeretnék segíteni Önnek is jogos igénye érvényesítésében, valamint a jog, az igazgatás és azigazságszolgáltatás területén történő eligazodásban.

Kapcsolat

 FB

Ügyvédi irodám a FővárosXIIIX IV. kerületében, aXV Magyar Iparszövetség Budapest, Thököly út 58-60. szám alatti székházában található, a 7-es busz Cházár András úti megállójánál. A Budapesti Ügyvédi Kamara regisztrálttagja vagyok. 

Ezt a honlapot a Budapesti Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvédi iroda tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, amelyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a Magyar Ügyvédi Kamarahonlapján találhatóak.

Az itt elérhető tartalmak nem minősülnek ajánlattételnek.  A honlap azt a célt szolgálja, hogy Ön információt szerezhessen a honlap fenntartójának ügyvédi tevékenységéről. 

Cím:
Thököly út 58-60.
Budapest
1146
E-mail:
info@tokar.hu
Telefon:
+36 1 343 44 36
Fax:
+36 1 343 44 36
Mobiltelefon:
+36 70 632 85 52
http://tokar.hu/

Amennyiben kérdése van, vagy időpontot szeretne kérni, az alábbi űrlap kitöltésével vegy fel velem a kapcsolatot.

Nyomtatás E-mail

Budapesti ügyvéd +36706328552

Üdvözlöm, Dr. Tokár Tamás vagyok.

Ügyvédi irodámat tizennyolc éve alapítottam. TT joomla1

BudapestIV V.VI és VIII. kerületébenfolytatott igazgatási gyakorlatot követően váltottam az ügyvédi pályára.

Vállalkozásaimonkeresztül sok  tapasztalatot szereztem a pénzügyi-, az adó-, az ingatlan -, a munka-, a cégjog területén.

Ügyfeleim között egyaránt megtalálhatóak magánszemélyek, kis és középvállalkozások - az építőipartól kezdve az informatikán és társasházkezelésen át munkaerő-közvetítés  területéig, - országos társadalmiéérdekképviseleti szervezetek,fordítóirodák, valamint állami intézmények.

Szeretnék segíteni Önnek is jogos igénye érvényesítésében, valamint a jog, az igazgatás és azigazságszolgáltatás területén történő eligazodásban.

Kapcsolat

 FB

 Ezt a honlapot a Budapesti Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvédi iroda tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, amelyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a Magyar Ügyvédi Kamarahonlapján találhatóak.

Az itt elérhető tartalmak nem minősülnek ajánlattételnek.  A honlap azt a célt szolgálja, hogy Ön információt szerezhessen a honlap fenntartójának ügyvédi tevékenységéről. 

Cím: Laky Adolf utca 18. 1145 Budapest  E-mail:  info@tokar.hu  

  Mobiltelefon: +36706328552  http://tokar.hu/

újtson.

Amennyiben kérdése van, vagy időpontot szeretne kérni, az alábbi űrlap kitöltésével vegy fel velem a kapcsolatot.

Nyomtatás E-mail

Ingatlanvásárlás és bankkölcsön

Az ügyvédi munkadíjról - tanácsadástól kezdve az ellenjegyzésig, - a konkrétumok ismeretében tudok tájékoztatást adni.

Kérjen árajánlatot:  E-mail: tamas@tokar.hu  Mobiltelefon: +36706328552 

Haszonélvezet alapítás

Haszonélvezeti jog értéke

Tulajdoni lap és széljegy

Ingatlan utáni adózás

Lakás illetéke

Függőben tartás

Ajándék illetéke

Ingatlanvásárlás és bankkölcsön

     BLOG

en

Talán több olvasóm felidézi majd magában az alábbiakat olvasva, anno milyen tortúrát jelentet lakásvásárlása, amikor „bankhitellel” egészítette ki önerejét, akik pedig nem részesültek ilyen élményben azok megnyugvással konstatálhatják, nem sokat vesztettek azzal, hogy megkímélték magukat a „hiteligénylés” procedúrájától.

Rögtön az elején helyesbítenem kell a bevezetőben használt „népies” fogalmazásom, merthogy az ingatlanvásárláshoz nyújtott banki pénzek esetében kifejezetten kölcsönről van szó, de a napi gyakorlatban a bankok is „hitelként” emlegetik az általuk nyújtott kölcsönt. A hitel ugyanis rendelkezésre tartást, míg a kölcsön rendelkezésre bocsátást jelent. Azaz az előbbi esetben „készenlétben” van a pénz, az utóbbiban eleve oda is kerül kölcsönvevőhöz.

Az ingatlan-adásvételi szerződések azért olyan bonyolultak mert - a vevő pénztelensége miatti kényszerből - többszereplős ügyletek (eladó, vevő, bank).

Ha a vevő nem képes azonnal rendezni a vásárlandó ingatlan teljes árát csak annak egy részét, az eladó reakciója logikus: nem mond le tulajdonjogáról de jelezve, hogy komolyan gondolja az ügyletet: a tulajdonjoga fenntartásával történő eladás tényének földhivatali bejegyzéséhez hozzájárul (1).

A tulajdonjog fenntartásával történő eladás: tény de még nem jog. Mindössze arra szolgál, hogy ugyanazon ingatlan ismételt (újabb vevőnek történő) eladásának elejét vegye.

Ahhoz, hogy a vevő tulajdonjogot szerezzen, fizetnie kell. Ha pénze nincs, beszáll a bank is a játékba.

A bank – érthető okokból – komoly listával készül az adásvételre: saját feltételeinek felsorolásával. Külön formanyomtatványán (banki követelménylista) instruálja a vevőt és az ügyvédet, hogy mely elvárásait szeretné viszontlátni az adásvételi szerződésben, és a kölcsön folyósításáról rendelkező közjegyzői okiratban. A banki instrukció nem puszta jó tanács. Épp ellenkezőleg: ellentmondást nem türő diktátum.

Azért kell meghajolni a bank akarata előtt vevőnek, eladónak, ügyvédnek, mert ha nem tetsznek eleget a banki követelménylistának, nincs pénz. Ilyen egyszerű ez.

A bank elvárja, hogy akinek pénzt ad legyen máris tulajdonos, hogy aztán a(z új) tulajdonos ingatlanát terhelhesse jelzálogával. Az eladó pedig csak akkor adná ki kezéből az ingatlanát, ha megkapta a pénzét…

A fenti probléma (pénz-tulajdonjog átadásának hozzávetőleges egyidejűsége), „megoldását” a banki hitelígérvény (kötelezettségvállaló nyilatkozat) intézménye biztosítja úgy-ahogy, sejthetően a banknak kedvezve. A bank a hitelígérvényben arról nyilatkozik, hogy a vevővel kötött kölcsönszerződése alapján kifizeti a vételárat a vevő nevében az eladó javára.

Az eladó erre a nyilatkozatra – bár még pénzt nem látott – már kész hozzájárulni a vevő tulajdonszerzéséhez, amelyet tulajdonjog lemondó nyilatkozat (tulajdonjog bejegyzési engedély) formájában tesz meg. A bank a lemondó nyilatkozat birtokában intézi az utalást, azaz tulajdonképp utólag fizet.

A valóságban tehát sosem egyszerre történik a pénzkifizetés, és az ingatlan tulajdonjogának megszerzése, egyrészt azért mert a tulajdonjog a földhivatali bejegyzéssel keletkezik, amely bejegyzés elve időigényes másrészt, a(z adásvételi) szerződésnek csak egyik oldala a szándék, a másik viszont a teljesítés. Minthogy a kölcsönből finanszírozott ügyleteket a bank hozza mozgásba a pénzével, tetszőlegesen diktálja feltételeit, minden számára fontos okiratot beszereztet, és csak azután fizet.

Dr. Tokár Tamás

ügyvéd

Itt is is találhat még Önt is érintő érdekes olvasnivalót: http://jogpont.blog.hu/

Megjegyzés:

(1) A másik – praktikusabb és olcsóbb - megoldás a fentiek szerint „halasztott” adásvételre az 1997. évi CXLI. (az ingatlan-nyilvántartásról szóló) törvény 47/A§ (1) b) pontja szerinti függőben tartás. Utóbbi esetben az eladó eleve azt kéri, hogy a vevő tulajdonjogát jegyezzék be, ám ezen beadványa elintézésének függőben tartását is kéri egyúttal a földhivataltól. A földhivatal ilyenkor nyilvántartásba veszi az adásvételi szerződést, de nem intézi illetve bírálja el, hanem „sorban álló” tételként kezeli. Éppen ebből a szempontból praktikusabb intézmény a tulajdonjog fenntartásánál: függőben tartás során „elintézetlen” folyamatban lévő ügy „áll sorban”, így minden – az adott ingatlanra nézve - újonnan érkező beadványnak (végrehajtás, jelzálog stb., tehát nem csak újabb adásvétel) ki kell várnia a függőben tartás lejártát illetve feloldását (a beadvány elintézését) így azok nem „előzhetik be” az adásvételt. A függőben tartás ideje – maximum 6 hónap – alatt az Eladó hozzájáruló nyilatkozatot adhat ki, amennyiben megkapta a vételárat. Minthogy a függőben tartás és az ahhoz tartozó tulajdonjog bejegyzés egy eljárásnak minősül (1x 6.600. Ft ingatlan-nyilvántartási díj), annak elbírálása is „egy sorban” történik, így a tulajdonjog bejegyzésére irányuló hozzájáruló nyilatkozat elbírálásakor sem léphet a bejegyzés elé zálog- illetve végrehajtási jog.

Amennyiben kérdése van, vagy időpontot szeretne kérni, az alábbi űrlap kitöltésével vegy fel velem a kapcsolatot.

Nyomtatás E-mail

Társasházak kintlévőségei

BLOG

 en

A társasház (értve alatta a továbbiakban a lakásszövetkezetet is) egy speciális közös tulajdoni forma - annak minden ismert hátulütőjével -, amely tulajdont terhelő költségek a közösség egészére esnek az egyes tulajdonosok tulajdoni aránynak megfelelő mértékben.

Tulajdonos illetve bérlő elmaradása elsősorban a közös költségből, bérleti díjból (saját tulajdonú lakások, illetve üzlethelyiségek, közös helyiségek bérleti díjai) eredhet. A nemfizető tulajdonos elmaradását a közösség kénytelen rendezni, majd a közös vagyon terhére történt kifizetést utóbb érvényesíteni a nemfizető tulajdonossal szemben.

Az elmaradás behajtásának lépései – a fokozatosság elvének betartása mellett – a következő:

1. Ügyvédi felszólítás a tartozás rendezésére:

A felszólításot a polgári perrendtartás kézbesítési szabályainak megfelelően kell megküldeni. A postai úton megküldött iratokat kézbesítettnek kell tekinteni, amennyiben a címzett az átvételt megtagadta, ha pedig a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett az iratot nem vette át, akkor a kézbesítés második megkísérlését követő 5. munkanapon kell azt kézbesítettnek tekinteni. A felszólítás a posta-, illetve egyéb felmerült költségre is kitér.

2. Jelzálogjog bejegyzése:

Amennyiben az ügyvédi felszólítás eredménytelen, a három hónapot meghaladó közös költség-tartozás vonatkozásában jelzálogjog kerülhet bejegyzésre az ingatlan-nyilvántartásba, az érintett ingatlanra nézve.

3. Fizetési meghagyás:

Az előző pontokban felsorolt cselekményen kívül lehetőség van fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem benyújtására. A fizetési meghagyás – eredményessége esetén – gyorsabb megtérülést biztosít, mint az ingatlant terhelő zálogjog alapján történő kielégítés. A fizetési meghagyás díjköteles, a díja a követelés összegének 3%-a, de legalább 5.000,- Ft.

4. Végrehajtási eljárás:

Amennyiben a fizetési meghagyás jogerőre emelkedik és a hátralékot fölhalmozó tulajdonostárs a tartozását a jogerő ellenére sem rendezi, végrehajtási eljárás megindításának van helye. A végrehajtási eljárás költsége minimum 5.000,- Ft eljárási díj illetve a tartozás értékének 1%-a, amelyet a társasház előlegez meg ugyan, de a végrehajtás során a fizetéssel elmaradt tulajdonostársra terhelik.

A késedelmi kamaton felül a behajtással kapcsolatos minden egyéb költség is a hátralékos lakástulajdonost, illetve a bérlőt terheli.

Amennyiben kintlévőségei behajtásában illetve társasház alapításában (alapító okiratának elkészítésében) segítségére lehetek, kérem jelezze az info@tokar.hu  címemen.

 Itt is is találhat még Önt is érintő érdekes olvasnivalót: http://jogpont.blog.hu/

Dr. Tokár Tamás

ügyvéd

Amennyiben kérdése van, vagy időpontot szeretne kérni, az alábbi űrlap kitöltésével vegy fel velem a kapcsolatot.

Nyomtatás E-mail

Korlátolt Felelősségű Társaságok Kötelező Tőkeemelése /2016. március 15./

Kapcsolódó anyagok: Cégátírás
en
Sokan aggodalmaskodnak az új Polgári Törvénykönyv (2013. évi V. törvény) - gazdasági társaságokat érintő - új rendelkezései kapcsán, én azonban nem látom annyira tragikusnak a helyzetet. 
A változás eltérően fogja érinti a már működő és másként a most létesítendő cégeket.
A működő Kft.-k soron következő társasági szerződés-módosításukkal egyidejűleg - legkésőbb 2017. március 15-ig - kötelesek törzstőkéjüket hárommillió forintra megemelni, illetve ha nem kívánnak tőkét emelni, átalakulni. A cégeknek lehetőségük lesz azonban nem vagyoni hozzájárulást szolgáltatni, tehát tárgyi eszközt (autó, laptop, ingatlan stb.) bevinni a társaságba.
A Ptké-módosítás szerint legkésőbb 2017. március 15-ig kell dönteni a tőkeemelésről, tehát a tőkeemelésről szóló döntésig a 3 milliós jegyzett tőke alatti, tőkeemelésről még nem határozott kft-nek a nem kell átállnia az új Ptk.-ra. Az új Ptk. szerinti továbbműködésről a kötelező tőkeemelésről szóló döntéssel egyidejűleg kell dönteni. A min. 3 milliós jegyzett tőkével rendelkezők létesítő okiratát kell 2016. március 15-ig módosítani. 
 
 A már működő Kft.-k előtt két feladat áll:
• A legfontosabb, hogy tavaszig úgy találjanak ki (és vezessenek végig) minden változást a cégben (székhely, telephely, új tulajdonos, ügyvezetői mandátum-hosszabbítás stb.) a tulajdonosok, hogy egy füst alatt az új ptk.- harmonizációval megtörténhessen. Ellenkező esetben a változás-bejegyzés 18.000.- ft-os költségét ugyan a harmonizáción felüli adatváltozás esetkörén kívül egyébként is le kell róni,  ám az ügyvédi munkadíjat újra meg kell fizetni. /
• Ha pedig elkerülhetetlen a változás-bejegyzés, nem vagyoni hozzájárulással pótolják ki a törzstőke összegét hárommillió forintra. Az apportálás során figyelemmel kell lenni az apport értékének valós érték-megjelölésére, ti. ez az érték biztosítja a hitelezők irányában a fedezetet. Az apport valós értékéért a tagok egyetemleges felelősséggel tartoznak (Új Ptk. HARMADIK RÉSZ X. Cím, XVI. Fejezet 3:99. § (2) bekezdés).
 
Az újonnan alapítandó Kft.-k előtt álló feladat, illetve a rájuk vonatkozó további kedvezmények:
 
Miután az új Kft. is létező társaság immár, rá is vonatkoznak a fentebb részletezett szabályok azzal, hogy az újonnan létrejött Kft. esetében további kedvezményeket biztosít az Új Ptk. a pénzbeli betét és az apport rendelkezésre bocsátásával kapcsolatban:
A pénzbetét kapcsán: A társasági szerződés rendelkezhet úgy, hogy a nyilvántartásba vételi kérelem benyújtásáig be nem fizetett pénzbeli vagyoni hozzájárulás szolgáltatására egy későbbi időpontot jelöl meg. Ebben az esetben a társaság mindaddig nem fizethet osztalékot a tagoknak amíg a pénzbeli vagyoni hozzájárulás befizetése nem történt meg.
A nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás kapcsán: Az apportot a társaság alapításakor nem kell teljes egészében a társaság rendelkezésére bocsátani.  Ebben az esetben a fennmaradó nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás rendelkezésre bocsátására a társaság nyilvántartásba vételtől számított három évig van lehetőség. (Új Ptk. HARMADIK RÉSZ, XIII  Cím, XXIII. Fejezet  3:162. § (1) bekezdés, 3:163. § (2) bekezdés)

Amennyiben cégének társasági szerződését érintő fenti változtatások - cégeljárásban történő - átvezetésében segítségére lehetek, kérem jelezze az info@tokar.hu  címemen.

 Dr. Tokár Tamás

Itt is is találhat még Önt is érintő érdekes olvasnivalót: http://jogpont.blog.hu/

ügyvéd

Amennyiben kérdése van, vagy időpontot szeretne kérni, az alábbi űrlap kitöltésével vegy fel velem a kapcsolatot.

Nyomtatás E-mail

Elektronikus Fizetési Meghagyás és Végrehajtás

en

Amennyiben követelését érvényesítené, a fizetési meghagyásos eljárás lebonyolításában; amennyiben Önnel szemben érvényesítenek igényt, a fizetési meghagyással szembeni ellentmondás megszerkesztésében és benyújtásában segítséget tudok nyújtani Önnek.

2010. június 1-óta a tartozások behajtásához szükséges fizetési meghagyást (FMH)  a jogi képviselővel rendelkező fél és jogi személy (Kft., Bt., stb.) kizárólag  elektronikus úton terjesztheti elő. A jogi képviselő a kérelmet elektronikus aláírásával látja el. A szükséges kérelem benyújtása esetén egy elektronikus felületen, automatizált módon indul az  eljárás. Emiatt a végrehajtók a korábbinál jóval hamarabb kopogtathatnak az adósok ajtaján: olyan ügyekre kerülhet pont két hónap alatt, amelyek korábban a bíróságon akár évekig elhúzódtak.

Milyen követelések érvényesíthetőek fizetési meghagyásos eljárás útján?

tartozás behajtás, követelés kezelés, követelés behajtás, koveteles behajtas, kintlévőség behajtás,adósság behajtás, cég tartozás, tartozás behajtása

A korábbi szabályozáshoz hasonlóan változatlanul csak fizetési meghagyásos eljárás útján érvényesíthetőek az egymillió forint összeget meg nem haladó, pénz fizetésére irányuló követelések. Az ezt meghaladó összegű követeléseket a jogosult választása szerint mind fizetési meghagyásos mind polgári peres eljárásban érvényesítheti. Fontos megjegyezni, hogy a követelés összegének meghatározásánál a főkövetelés járulékai (kamatok, költségek stb.) figyelmen kívül maradnak, vagyis ha a „tőkekövetelés” csupán a rárakódott késedelmi kamatokkal együtt, illetve azok miatt haladja meg az egymillió forintot, akkor az igény csak fizetési meghagyás útján érvényesíthető. Változás, hogy a közjegyzői fizetési meghagyásos eljárásban – a korábbi, bírósági fizetési meghagyásos eljárással ellentétben – ingó dolog kiadása iránti igény nem érvényesíthető.

Hogyan zajlik az eljárás?

A fizetési meghagyásos eljárás megindítása – a korábbi szabályozástól eltérően – fő szabályként elektronikus úton, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara rendszerén keresztül, minősített elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátott kérelem útján történik. Ügyvédeknek, illetőleg jogi személyeknek – pl. Kft., Rt., lakásszövetkezet – papír alapú ügyintézésre a továbbiakban nincsen lehetősége. A 2010. június eleji indulástól a 2010. év végéig mintegy 282 ezer fizetési meghagyásos eljárást kezdeményeztek, és ezek kapcsán közel 13 ezer végrehajtás indult. Jelentős eredményeket hozhat az új rendszer a körbetartozások számának mérséklésében. Az ilyen jellegű lejárt követelésekkel bajlódó kis- és középvállalkozások számára az elektronikus fizetési meghagyás a legoptimálisabb megoldást jelenti. A fizetési meghagyások kibocsátása néhány nap alatt megtörténik. A kérelmet a beérkezésétől számított 3 munkanapon belül elektronikusan rögzítik. A közjegyző a fizetési meghagyást legkésőbb az elektronikus kérelem beérkezésétől számított három munkanapon belül, papír alapon bocsátja ki (küldi meg a kötelezettnek). A fizetési meghagyás az átvételétől számítottan 3-4 hét alatt jogerőre emelkedhet.

folyamatabra 

Milyen költségei vannak az eljárásnak?

Az eljárásért – tekintettel arra, hogy már nem bírósági hatáskörbe tartozik – nem illetéket, hanem eljárási díjat kell fizetni, melynek összege az alapeljárásban az érvényesített követelés 3%-a, de nem lehet kevesebb 5.000,- Ft.-nál, illetőleg annyiszor 1.000,- Ft.-nál, ahány fél az eljárásban érdekelt. Az eljárási díj maximális összege 300.000,- Ft.

A fizetési meghagyás jogererejét követően a végrehajtás is elektronikus úton kérhető. Az elektronikus eljárásnak köszönhetően az alappal előterjesztett igény tehát – nemperes eljárásban – három-négy hét alatt eljuthat a jogerőig, és újabb néhány nap alatt elindulhat a kötelezettel szemben a végrehajtási eljárás.

Az FMH eljárással kapcsolatosan a Tokár Ügyvédi Iroda által nyújtott szolgáltatói tevékenység:

• Teljes körű ügyvitel: FMH megbízások fogadása, kérelmek elkészítése, minősített aláírása és benyújtása,
• FMH eljárás során jogi képviselet biztosítása mind a jogosulti mind a kötelezetti oldalon,
• Ügykövetés, naprakész jelentés készítése,
• Hatékony ügyintézés a végrehajtási eljárás lezárultáig.

Szakmai érdekességek:

 Ha az adós szándékosan nem veszi át az FMH értesítést, az attól még jogerőre emelkedik…
 A jogerős FMH birtokában 10 évig bármikor beadhatjuk a végrehajtás iránti kérelmet. Érdemes várni tehát, ha az adós nevén éppen nincs semmi…
 A Végrehajtás iránti kérelemben megadhatjuk, hogy a bírósági végrehajtó mire legyen különös figyelemmel
 Végrehajtás esetén a bírósági végrehajtó a BM nyilvántartásban rákérdez az adós gépjárművére, elrendeli a foglalást, és egyúttal tájékoztatja az okmányirodát, hogy vonja ki a gépjárművet forgalomból…
 Végrehajtás az adós bármely cégben meglévő üzletrészére is indítható…

 Itt is is találhat még Önt is érintő érdekes olvasnivalót: http://jogpont.blog.hu/

Dr. Tokár Tamás

ügyvéd

Amennyiben kérdése van, vagy időpontot szeretne kérni, az alábbi űrlap kitöltésével vegy fel velem a kapcsolatot.

Nyomtatás E-mail

Cégalapítás, cégátírás, székhelyváltozás

en

BLOG

Az ügyvédi munkadíjról - tanácsadástól kezdve az ellenjegyzésig, - a konkrétumok ismeretében tudok tájékoztatást adni.

 Kérjen árajánlatot: E-mail: tamas@tokar.hu  Mobiltelefon: +36706328552 

Cím: Laky Adolf  utca 18. Budapest 1145  E-mail: info@tokar.hu  

Mobiltelefon: +36 70 632 85 52  http://tokar.hu/

Üdvözlöm, dr. Tokár Tamás vagyok. Irodámban lehetőség van személyes konzultációra, elektronikus távközlési eszköz (telefon, videó) útján történő egyeztetésre; videotelefon útján történő aláírásra és okirati ellenjegyzésre / ingatlan- és cégeljárás /. Amennyiben cégjoggal kapcsolatos kérdése van, keressen az alábbi elérhetőségeimen, illetve tájékozódjon az alábbi linkeken.

Az ügyvédi munkadíjról - tanácsadástól kezdve az ellenjegyzésig, - a konkrétumok ismeretében tudok tájékoztatást adni.

Kérjen árajánlatot: E-mail: tamas@tokar.hu  Mobiltelefon: +36706328552 

A cég adataiban történő változás-bejegyzésre (üzletrész-átruházás, tagcsere, tőkeemelés, székhelyváltás stb.) alapvetően igazak az alapítás kapcsán írottak.

A módosításhoz:

  1. a korábbi és az új  - változó - adatok,
  2. a társaság legutóbbi társasági szerződése,
  3. a tagok személyes adatai szükségesek.

Irodám 2003 óta foglalkozik társasági joggal. Ezalatt az idő alatt számos vállalkozást indítottunk el, illetve alakítottunk át. Gyakorlatot szereztünk minden cégformával kapcsolatban, és a vállalkozások „életének” minden szakaszában jelen voltunk és vagyunk: a megalakulástól az átalakuláson át, egészen a vállalkozási tevékenység esetleges befejezéséig.

Vegyük példaként a Kft-t, mivel napjainkbanez a legkedveltebb és legpraktikusabb társasági forma.

  1. Hogyan alapítsunk Kft-t?

Először is, keressük fel ügyvédünket, hogy tájékozódhassunk a nekünk leginkább megfelelő cégformákról. A cégformát nagyban meghatározza a majdani tevékenységi kör, illetve az, hogy mekkora céges vagyonnal kívánunk indulni: pl. betéti társaság alapításához a minimális összeg nincs meghatározva, míg a Kft. esetében ez hárommillió, zártkörű Rt. esetében ötmillió, míg nyílt Rt.-nél húszmillió forint. A felelősség mértéke is lényegesen eltér; a Bt. esetében a beltag a vállalkozás tartozásaiért teljes vagyonával korlátlanul felel, míg a Kft. esetében a tagok csak az üzletrészük erejéig.

Fentiek után, nincs más hátra, minthogy üzlettársainkat felkeressük a cég okiratainak elkészítéséhez szükséges adatokért, és egy személyes találkozóra időpontot egyeztessünk ügyvédünkkel.

  1. Milyen adatokra van szükség egy Kft. megalapításához?

A tagok személyes adataira, amelyek:

- név
- születési név

- lakcím
- születési hely, és idő

- anyja neve

- adószám
- személyi igazolvány szám

A cég adataira:

- név

- székhely

- főtevékenység

- Adózási forma

- céges email

- ügyvezető adatai, tevékenysége ellátásának módja (munkaviszony/megbízás)

Az ezeket igazoló okiratokat (személyigazolvány, lakcímkártya, adókártya) feltétlenül vigyük magunkkal az egyeztetésre, hogy az ügyvéd ellenőrizni tudja őket.

  1. Mit kell tennie a cég leendő tagjainak?

Megállapodni:

- a székhelyről: engedélyt kell kérni a székhelyül szolgáló ingatlan tulajdonosaitól, a székhely használatához.

- a cég nevéről: mely nem lehet összetéveszthető más működő vállalkozáséval, nem ütközhet közerkölcsbe, valamint az ún. védett nevek használatához előzetes engedélyt kell kérni. (Ez általában nem szokott problémát okozni, az ügyvéd a felvenni kívánt névről azonnal meg tudja mondani, hogy alkalmazható-e, avagy már foglalt.)

- a társaságon belüli viszonyokról: azaz az ügyvezetési és képviseleti jogról. Az ügyvezetés többféleképpen megoldható a társaságon belül:

o egyszemélyi vezetésként, ekkor egyetlen ügyvezető képviseli a társaságot a kívülállókkal szemben, gyakorolja a munkáltatói jogokat a cég alkalmazottai felett, és hoz meg minden, hatáskörébe eső döntést.

o több-személyi vezetés: Ekkor a két vagy több ügyvezető képviseletei joga vagy:

• együttes, azaz minden esetben csak együtt járhatnak el, a társaság jognyilatkozatai csak mindkét vezető aláírásával érvényesek.

• önálló: ekkor hatásköreik vagy megegyezők, vagy megosztottak, a tulajdonosok döntésének megfelelően. Ha hatáskörük mindenben megegyezik, akkor egymás nélkül is aláírhatnak, dönthetnek a cég nevében, mindkettejük döntése azonos súlyú,és hatású. Ha megosztott hatáskörökkel bízzuk meg az ügyvezetőket, akkor a több területre felosztott vezetői hatáskör egy-egy része tartozik alájuk, és döntéseik csak ebben a körben kötelezőek. (Itt viszont rejtett buktatóként megjelenhet, hogy 3. jóhiszemű fél felé nem minden esetben hatályos ez a fajta korlátozás. Azaz: például A ügyvezető jogköre kiterjed a munkáltatói jogokra, míg B ügyvezető a stratégiai döntésekért felel, akkor A ügyvezető szerződést jogilag nem írhat alá, de egy esetleges perben a bíróság megállapíthatja, hogy a jóhiszemű külső cég, nem tudhatta a vállalkozás belső viszonyait, és joggal bízhatott abban, hogy az ügyvezető teljes jogkörrel járt el, vagyis az emiatt felmerült esetleges kár megfizetésére, a szerződés teljesítésére is kötelezhető a cég.)

- a társaság által végezni kívánt tevékenységekről: Az úgynevezett TEÁOR lista, vagyis a Tevékenységek Egységes Ágazati Osztályozási Rendszere - a Központi Statisztikai Hivatal kezelésében - tartalmazza azokat a kóddal ellátott tevékenységi osztályokat, és tevékenységi köröket, amelyeket a vállalkozni szándékozók kiválaszthatnak. Az új, 2008-ban módosított lista már Uniós szinten egységesített lista, amelyre azért van szükség, hogy az egyes államokban végzett, illetve hatóságilag ellenőrzött tevékenységek körei gördülékenyen meghatározhatóak és összehasonlíthatóak legyenek. A vállalkozásnak minimum egy tevékenységet ki kell választania, maximum nincsen meghatározva, de 15-20 tevékenységi körnél többet tapasztalataink szerint a cégek nem szoktak folytatni. A kiválasztott tevékenységi körök mindegyikét nem köteles a vállalkozás egyszerre gyakorolni, de csak azokkal a tevékenységekkel foglalkozhat, melyeket megjelölt. Hatósági engedélyköteles tevékenységek is megjelölhetőek, hiszen az engedélynek a ténylegesen ebbe a tevékenységbe eső munkavégzés megkezdésekor kell a vállalkozás rendelkezésére állnia. /A számlázás során azonban az SZJ számok alkalmazandók, amelyek a szolgáltatások jegyzékéből érhetők el./

- az adózás kérdéseiben: erről felvilágosítást főként könyvelő adhat, az ügyvéd előtt azonban a tagoknak nyilatkozniuk kell ebben a kérdésben, hiszen az egyéb okiratokkal együtt ezen döntésüket is meg kell küldeni a cégbíróságnak, amely a NAV felé továbbítja az adatokat, ahol majd a cég adószámát ennek alapján adják ki .

Amennyiben a fenti információk az ügyvéd rendelkezésére állnak, illetve a vállalkozni szándékozók minden kérdésben megegyeztek, valamint az előírt illeték és költségtérítés összegét is lerótták, az ügyvéd elkészíti a szükséges iratokat, majd egy újabb időpontban fogadja a feleket az okiratok aláírására.

  1. Milyen iratokat készít az ügyvéd?

- Társasági szerződés, amely minden cég alapja. Ebben rögzítésre kerülnek a tagok adatai, és minden, a cég belső és külső viszonyait érintő körülmény, azt rögzítő szabály és garancia.

- Ügyvédi tényvázlat, amelyben az ügyvéd felveszi az őt megkereső ügyfelek adatait, illetve nyilatkozatát az elvégzendő feladatok köréről, illetve ebben kerül rögzítésre a munkadíj megállapodás, valamint megfizetésének ténye is.

- Ügyvédi meghatalmazás, az eljárás lefolytatására: e nélkül az ügyvéd nem járhat el a cégbíróság előtt a cégbejegyzés során, (ügyvéd nélkül egyébként sem lehet a cégbíróság előtt eljárni) mivel az eljárás ügyvéd köteles, hiszen az ügyvéd az, aki személyes jelenlétével, és szakmai tudásával garantálja a cég létrejöttének szabályszerűségét, ellenőrzi a személyes adatok valódiságát, tanúsítja a felek szándékát, valamint a jogszabályoknak megfelelően összeállítja a cég okiratait.

- Taggyűlési jegyzőkönyv, általában az ügyvéd előtt megtörténik a tagok részvételével az első taggyűlés, amelyen a felek megerősítik korábbi megállapodásukat a társaság megalapításáról, illetve a vezető tisztségviselők megválasztásáról.

- Ügyvezetői elfogadó nyilatkozat, amely tartalmazza a megválasztott ügyvezető összeférhetetlenségének hiányára vonatkozó személyes nyilatkozatát.

- Aláírási címpéldány, amelyet a vállalkozás több helyen is felhasznál a későbbiek során: ezzel az okirattal igazolja az ügyvezető saját aláírási jogosultságát. Ahogy az ügyvezető ezen az iraton aláírt, azt fogadják el a későbbiek során  hiteles „cégszerű” aláírásának.

- Tagjegyzék, amelyen az alapított cég tagjainak adatai, illetve törzstőke hozzájárulásuk mértéke és ezek alapján számított szavazataik aránya kerül rögzítésre.

- Törzstőke befizetését igazoló ügyvezetői nyilatkozat, amelyen az ügyvezető igazolja a cégbíróság felé, hogy a törzstőke befizetése a vállalkozás számlájára, illetve pénztárába megtörtént a tagok részéről.

- Székhely használati engedély, amelyet a székhelyként bejegyezni kívánt ingatlan tulajdonosának kell aláírnia.

  1. Melyek a további teendők? A cégeljárás elektronikus, annak során a jogi - ügyvédi - képviselet kötelező.

Miután a fenti dokumentumokat a tulajdonosok aláírták, és az ügyvéd elvégezte ezek ellenőrzését, elkészíti a szükséges elektronikus forma-nyomtatványokat és dokumentumokat is, majd az illeték és költség megfizetés igazolásával megküldi azokat a cégbíróságnak.

A cégbíróság a rá vonatkozó szabályok szerinti határidőben köteles elbírálni a bejegyzési kérelmet.

  1. Mit kell még tennie a cégnek és tulajdonosainak?

A további feladatokról - főként az adóügyi és könyvelési kérdésekben - a cég könyvelője tud felvilágosítást nyújtani, illetve a bankszámla nyitáshoz a tagok által kiválasztott bank.

Amennyiben a cég a későbbiekben úgy dönt, hogy székhelyét vagy egyéb adatát szeretné módosítani, azt működése során bármikor megteheti, amennyiben lerója a tizenötezer forintos változásbejegyzési illeték, és a háromezer forintos közzétételi költségtérítés díját, valamint az ügyvédi munkadíjat.

Itt is is találhat még Önt is érintő érdekes olvasnivalót: http://jogpont.blog.hu/

Amennyiben kérdése van, vagy időpontot szeretne kérni, az alábbi űrlap kitöltésével vegy fel velem a kapcsolatot.

Nyomtatás E-mail

Számlázási Információ

TOKÁR ÜGYVÉDI IRODA

TT joomla1

Üdvözlöm, Dr. Tokár Tamás vagyok!

KAPCSOLAT

Elérhetőségem:

Cím: Laky Adolf utca 18. 1145 Budapest  E-mail:  info@tokar.hu  

  Mobiltelefon: +36706328552  http://tokar.hu/

Social média elérés: https://www.facebook.com/tokarugyvedi.iroda

Ügyre, illetve ügyfélre szabott, egyedi megállapodások szerint látok el jogi képviseletet. 

Kérjen ajánlatot!

Félfogadás: Előzetes időpontegyeztetés szerint.

Tokár Ügyvédi Iroda

1146 Budapest

Thököly út 58-60.

Adószám: 18249293 - 2 - 43

Forint bankszámlaszám:

K&H Bank Zrt.

10409015 - 50526650 - 67871004

Nemzetközi Forint bankszámlaszám:

K&H Bank Zrt.

(IBAN) HU86 10409015 - 50526650 - 67871004

Számlatulajdonos neve: Tokár Ügyvédi Iroda

EURO bankszámlaszám:

OTP Bank Nyrt.

SWIFT KÓD (BIC): OTPVHUHB

(IBAN) HU77 11775458 - 13028886 - 00000000

Számlatulajdonos neve: Dr. Tokár Tamás

USD bankszámlaszám:

OTP Bank Nyrt.

SWIFT KÓD (BIC): OTPVHUHB

(IBAN) HU77 11775458 - 13028013 - 00000000

Számlatulajdonos neve: Dr. Tokár Tamás

Forint bankszámlaszám:

OTP Bank Nyrt.

11773205 - 07225352

Nemzetközi Forint bankszámlaszám:

OTP Bank Nyrt.

SWIFT KÓD (BIC): OTPVHUHB

(IBAN) HU56 11773205 - 07225352 - 00000000

Számlatulajdonos neve: Dr. Tokár Tamás

Amennyiben kérdése van, vagy időpontot szeretne kérni, az alábbi űrlap kitöltésével vegy fel velem a kapcsolatot.

Nyomtatás E-mail

Szerződéskötés az Ön otthonában

Tokr Tams 2 kk

Ügyvédi irodámnál arra is van lehetőség, hogy az Ön otthonában történjen az okiratok aláírása és ellenjegyzése.

Mind a tulajdoni lap lekérdezése, mind az banki átutalás az ügyletkötés során, annak helyszínén is lebonyolítható.

Amennyiben jogi természetű kérdése van, készséggel állok rendelkezésére.

Válaszomat e-mailben juttatom el Önhöz.

Kérjen árajánlatot:

E-mail: tamas@tokar.hu 

Mobiltelefon: +36706328552 

Kapcsolat

 FB

Amennyiben kérdése van, vagy időpontot szeretne kérni, az alábbi űrlap kitöltésével vegy fel velem a kapcsolatot.

Nyomtatás E-mail

A Tokár Ügyvédi Iroda Elérhetősége:

TOKÁR ÜGYVÉDI IRODA

en

Cím: Laky Adolf utca 18. 1145 Budapest  E-mail:  info@tokar.hu  

  Mobiltelefon: +36706328552  http://tokar.hu/

E-mail: tamas@tokar.hu
         
FB

Amennyiben jogi természetű kérdése van, készséggel állok rendelkezésére.

Válaszomat e-mailben juttatom el Önhöz.

Irodám a jogpontplusz hálózat tagja.

Irodám a Magyar Iparszövetség Székházábantalálható (google street view):

( A 7-es busz Cházár András úti megállójánál.) 

okisz1
 
                                                    Irodám jól megközelíthető a 2-es és a 4-es metróval, a 72-es, 74-es, 75-ös,

                                                    79-es trolival, valamint a 107E, 133E, 233E jelzésű, illetve az 5-ös,7-es,7A-s,

                                                    7E-s, 907-es busszal.

elkövetett veszélyeztetés ügyvéd elleni bűncselekmény ügyvéd.  kényszerítés ügyvéd  megsértése ügyvéd, szociális jóléti juttatással visszaélés veszélyeztetése ügyvéd, visszaélés ügyvéd  JOGI SZEMÉLY ügyvéd. Számadás ügyvéd , cselekvőképesség teljes korlátozása ügyvéd. relatív semmisség ügyvéd ügyvéd CSELEKVŐKÉPESSÉG.  ügyvéd CSELEKVŐKÉPTELENSÉG, ügyvéd GONDNOKRENDELÉS ügyvéd GONDNOKSÁG ALÁ HELYEZÉSI ELJÁRÁS,  ügyvéd HOLTNAK NYILVÁNÍTÁS ügyvéd JOGKÉPESSÉG ügyvéd KISKORÚSÁG.  ügyvéd KORLÁTOZOTT CSELEKVŐKÉPESSÉG ügyvéd Kegyeleti ügyvéd Közéleti szereplő. ügyvéd NAGYKORÚ ügyvéd Névviselés ügyvéd SZEMÉLYISÉGI JOGOK.  ügyvéd SZEMÉLYISÉGI JOGOK. MEGSÉRTÉSE,  ügyvéd SZERZŐI JOG ügyvéd Sérelemdíj  ügyvéd alapelv ügyvéd elvárható magatartás.  ügyvéd elégtétel  ügyvéd felelősség ügyvéd felvilágosítás  ügyvéd gondnokság. ügyvéd gondnokság alá helyezés,  ügyvéd gyámhatóság .ügyvéd gyámhatóság jóváhagyása. ügyvéd hangfelvételügyvéd joggal való visszaélés tilalma,  ügyvéd jognyilatkozat  ügyvéd jognyilatkozat.ügyvéd jogsértő eltiltása ügyvéd jóhírnév. ügyvéd képmás, ügyvéd közzététel ügyvéd megbízatás megszűnése ügyvéd testi épség ügyvéd törvényes képviselő ügyvéd vagyoni hozzájárulás.

Családi kapcsolatok létesítésével visszaélés ügyvéd, Csalás ügyvéd Cserbenhagyás ügyvédCsődbűncselekmény ügyvéd Egyesülési joggal visszaélés  ügyvéd Ellenőrzés elmulasztása ügyvéd  Elöljáró vagy szolgálati közeg elleni erőszak ügyvéd Elöljárói hatalommal visszaélés ügyvéd Elöljárói intézkedés elmulasztása ügyvéd Fogyasztók megtévesztése ügyvéd Garázdaság ügyvéd Gazdasági csalás ügyvéd Gazdasági titok megsértése ügyvéd Gépjármű kilométer-számláló műszer által jelzett érték meghamisítása ügyvéd  Hamis magánokirat felhasználása ügyvéd Hamis tanúzás ügyvéd Hamis tanúzásra felhívás ügyvéd Hamis vád ügyvéd. Harci szellem bomlasztása ügyvéd Hatóság félrevezetése ügyvéd Hatósági eljárás megzavarása ügyvéd Hivatali vesztegetés ügyvéd Hivatali visszaélés ügyvéd Honvédelmi munkakötelezettség megsértése ügyvéd Igazságszolgáltatással összefüggő titoksértés ügyvéd.

jogi gyakornok, joggyakornok, gyakornok, társasház új polgári törvénykönyv térkép budapest ingatlan ügyvéd. ügyvédek válás ügyvéd. közös képviselő díj ügyvéd tanácsadás ügyvéd válóper ügyvéd Társadalombiztosítási ügyvéd autó bűncselekmény fizetési meghagyás. meghagyás ügyvédi munkadíj szerződés ügyvéd válóperes ügyvéd budapest" házassági szerződés munkajogász jogász cég kártérítés ügyvéd ügyvéd ingatlan kiszamolo.hu törzstőke kft ügyvéd KÉPVISELET, ügyvéd kft ügyvéd közjegyző munkadíj ügyvéd ingatlan.com közös költség házasság felbontása az ügyvéd ügyvéd bíróság büntető ügyvéd szabálysértés ügyvéd ceghmester.hu illeték ügyvéd www.ugyved.net ajándék ügyvéd foglalkozás ügyvéd Foglalkozás körében Zaklatás ügyvéd sex ügyvéd, szex ügyvéd ügyvéd Kártérítés ügyvéd kötelezettség ügyvéd képviselő ügyvéd költség ügyvéd önkormányzat válóperes ügyvéd magyar ügyvédi kamara ugyvéd pesti ügyvéd társasház lap közlekedés biztonsága kft tőke ügyvéd.hu"cégalapítás ügyvéd" ingyenes ügyvéd felmondás ügyvéd Ügyvédvilág cegalapitas.net karterito.hu, büntetőeljárás ügyvéd tarsashaz.lap.hu ügyvéd létesítő okirat kártalanítás ügyvéd házasság ügyvéd ügyvéd jogvita ügyvéd tárgyalás bpugyvedikamara.hu sérelemdíj ügyvéd karterites.net ügyvéd felszámolás ügyvéd baleset jogász ingatlan három havi tartozás közös k tartozás társasház meghagyás budapest törzstőke budapest tőke kft apport tőke emelés kft tőke emelés ügyvéd tőkeemelés kft tőkeemelés ügyvéd új ptk törzstőke úgyved hagyaték ügyvéd öröklés ügyvéd vádemelés ügyvéd ítélet ügyvéd magyarugyvedikamara.hu csalás ügyvéd eltiltás ügyvéd hanyag kezelés ügyvéd hűtlen kezelés ügyvéd ittas ügyvéd jogosítvány ügyvéd járművezetés ügyvéd költség ügyvéd lopás ügyvéd okirat hamisítás ügyvéd sikkasztás ügyvéd bűnhalmazat ügyvéd elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tétele ügyvéd elkobzás ügyvéd elkövető ügyvéd elzárás ügyvéd elévülés ügyvéd előkészület ügyvéd előzetes fogvatartás ügyvéd felelősség ügyvéd felfüggesztés ügyvéd feljelentés ügyvéd fenyegetés ügyvéd foglalkozástól eltiltás ügyvéd folytatólagosan ügyvéd gondatlanság ügyvéd házi őrizet ügyvéd járművezetéstől eltiltás ügyvéd kitiltás ügyvéd kiutasítás ügyvéd kényszer ügyvéd kísérlet ügyvéd magánindítvány ügyvéd megbánás ügyvéd megrovás ügyvéd minősítő ügyvéd próbára bocsátás ügyvéd pénzbüntetés ügyvéd szabadságvesztés ügyvéd szándékosság ügyvéd vagyonelkobzás ügyvéd végszükség ügyvéd Alárendelt megsértése ügyvéd Befolyással üzérkedés ügyvéd Bennfentes kereskedelem ügyvéd Bitorlás ügyvéd Biztonsági okmány hamisítása ügyvéd Bujtogatás ügyvéd Bűnpártolás ügyvéd.

Információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás ügyvéd Jelentési kötelezettség megszegése ügyvéd  Jogellenes fogvatartás ügyvéd Jogkezelési adat meghamisítása ügyvéd Jogosulatlan pénzügyi tevékenység ügyvéd Jogtalan elsajátítás ügyvéd Jármű önkényes elvétele ügyvéd Járművezetés tiltott átengedése ügyvéd. Jövedékkel visszaélés ügyvéd Kibúvás a harci kötelesség teljesítése alól ügyvéd Kényszervallatás ügyvéd Kényszerítés hatósági eljárásban ügyvéd Készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisítása ügyvéd Készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés ügyvéd Költségvetési csalás ügyvéd Kötelességszegés szolgálatban ügyvéd Közokirat-hamisítás ügyvéd Lopás ügyvéd Lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés ügyvéd Megfelelőség hamis tanúsítása ügyvéd Mentő körülmény elhallgatása ügyvéd Minősített adattal visszaélés ügyvéd  Műemlék vagy védett kulturális javak megrongálása ügyvéd Nemzeti jelkép megsértése ügyvéd Okirattal visszaélés ügyvéd Orgazdaság ügyvéd Parancs iránti engedetlenség ügyvéd Piramisjáték szervezése ügyvéd Polgári védelmi kötelezettség megszegése ügyvéd  Pénzhamisítás elősegítése ügyvéd Pénzhamisítás ügyvéd Pénzmosás ügyvéd Rendbontás ügyvéd Rongálás ügyvéd Rossz minőségű termék forgalomba hozatala ügyvéd Rémhírterjesztés ügyvéd Saját tőke csorbítása ügyvéd Szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése ügyvéd Szolgálati feladat alóli kibúvás ügyvéd.  Szolgálati tekintély megsértése ügyvéd, Szolgálati visszaélés ügyvéd

Szolgáltatási kötelezettség megszegése ügyvéd.  Szökés ügyvéd,Tartozás fedezetének elvonása ügyvéd. Tiltott adatszerzés ügyvéd Tiltott szerencsejáték szervezése ügyvéd Tőkebefektetési csalás ügyvéd Versenyt korlátozó megállapodás ügyvéd. Versenytárs utánzása ügyvéd, Vesztegetés elfogadása ügyvéd. Vesztegetés ügyvéd Védelmet biztosító műszaki intézkedés kijátszása ügyvéd Védett kulturális javakkal visszaélés ügyvéd. Zendülés megakadályozásának elmulasztása ügyvéd Információs rendszer vagy adat megsértése ügyvéd. Zendülés ügyvéd, Zugírászat ügyvéd Zártörés ügyvéd. bírósági végrehajtás, akadályozása ügyvéd büntetés korlátlan enyhítése ügyvéd, szolgálat megtagadása ügyvéd. számvitel rendjének megsértése ügyvéd, Állatkínzás ügyvéd.

Önkényes eltávozás ügyvéd Önkényuralmi jelkép használata ügyvéd. Ügyvédi visszaélés ügyvéd Üzleti titok megsértése ügyvéd Becsületsértés ügyvéd Családi jogállás Emberölés ügyvéd Erős felindulás ügyvéd Járművezetés bódult állapotban Járművezetés ittas állapotban  Kegyeletsértés ügyvéd Kerítés ügyvéd Kettős házasság ügyvéd Kitartottság ügyvéd Közérdekű adattal Közúti baleset okozása ügyvéd. Közúti veszélyeztetés ügyvéd, Levéltitok megsértése Magánindítvány ügyvéd Magánlaksértés ügyvéd. Magántitok megsértése Prostitúció elősegítése ügyvéd Rágalmazás ügyvéd. Segítségnyújtás elmulasztása    személyes adattal. Szeméremsértés ügyvéd Szexuális visszaélés ügyvéd Testi sértés ügyvéd. Vasúti légi vagy vízi közlekedés.

-i-ii-iii-kerulet-iv-v-vi-vii-viii-ix-x-xi-xii-xiii-xiv-kerulet-xv-xvi-xvii-xviii-xix-xx-xi-xii-xiii-ker-budapest-ügyvéd-zugló-ingatlan-válás-öröklés-per-cég-alapítás-változás-kártérítés-meghagyás-lakás-termőföld-végrehajtás

Ügyvéd szaknévsor - ügyvéd, ügyvédek, ügyvédi irodák | Jogi Fórum

www.jogiforum.hu/ugyved/varos/3/kerulet/13 Ügyvédnévsor https://ugyvedbroker.hu/ugyvednevsor/lista Ügyvéd Budapest. Ügyvédi iroda Budapest. Ügyvédi irodánk teljes körű jogi ügyintézés

szakterületek: Ingatlanjog, ingatlan adásvétel, cégeljárás, munkajog, családi jog, öröklés

Ügyvédek keresése www.ugyvedlista.hu/kereso.php ügyvéd, jogász, ügyvédi iroda Budapest területén - térképes holmivan.valami.info/per-birosag-kozjegyzo-lista ugyved,Budapest  Budapest területén található ügyvédek, jogászok, ügyvédi irodák listája (címek, információk, térképes megjelenítés)

1145 Budapest, Laky Adolf  utca18.
Telefon: +36706328552

ÍRJON NEKEM!

Díjszabás, Félfogadás

TOKÁR ÜGYVÉDI IRODA

TT joomla1

Cím: Laky Adolf utca 18. 1145 Budapest  E-mail:  info@tokar.hu  

  Mobiltelefon: +36706328552  http://tokar.hu/

Üdvözlöm, Dr. Tokár Tamás vagyok!

KAPCSOLAT

Elérhetőségem:

Laky Adolf utca 18. 1145 Budapest  E-mail:  info@tokar.hu  +36706328552

Social média elérés: https://www.facebook.com/tokarugyvedi.iroda

 BLOG

Ügyre, illetve ügyfélre szabott, egyedi megállapodások szerint látok el jogi képviseletet. 

Kérjen ajánlatot!

Félfogadás: Előzetes időpontegyeztetés szerint.

Tokár Ügyvédi Iroda

1146 Budapest

Thököly út 58-60.

Adószám: 18249293 - 2 - 43

Forint bankszámlaszám:

K&H Bank Zrt.

10409015 - 50526650 - 67871004

Nemzetközi Forint bankszámlaszám:

K&H Bank Zrt.

(IBAN) HU86 10409015 - 50526650 - 67871004

Számlatulajdonos neve: Tokár Ügyvédi Iroda

EURO bankszámlaszám:

OTP Bank Nyrt.

SWIFT KÓD (BIC): OTPVHUHB

(IBAN) HU77 11775458 - 13028886 - 00000000

Számlatulajdonos neve: Dr. Tokár Tamás

USD bankszámlaszám:

OTP Bank Nyrt.

SWIFT KÓD (BIC): OTPVHUHB

(IBAN) HU77 11775458 - 13028013 - 00000000

Számlatulajdonos neve: Dr. Tokár Tamás

Forint bankszámlaszám:

OTP Bank Nyrt.

11773205 - 07225352

Nemzetközi Forint bankszámlaszám:

OTP Bank Nyrt.

SWIFT KÓD (BIC): OTPVHUHB

(IBAN) HU56 11773205 - 07225352 - 00000000

Számlatulajdonos neve: Dr. Tokár Tamás

Amennyiben kérdése van, vagy időpontot szeretne kérni, az alábbi űrlap kitöltésével vegy fel velem a kapcsolatot.

Nyomtatás E-mail

Linkek, Hasznos Oldalak, Adatkezelés

Linkek ( Hivatalok, Bíróságok, Ügyészségek, Kamarák, Szótár, Valuta, Menetrendek, Szórakozás ) 

Cím: Laky Adolf utca 18. 1145 Budapest  E-mail:  info@tokar.hu  

  Mobiltelefon: +36706328552  http://tokar.hu/

BLOG

Adatkezelés

Jogszabályok:
Európai Unió:
 Kormányzat:
Közigazgatás:
Bíróságok:
  
E-cégeljárás:
Ügyészségek:
Ügyvédi kamarák:
Végrehajtók:
Szótár, Devizaárfolyam, Menetrendek ( Tömegközlekedés ), Szórakozás:

Amennyiben kérdése van, vagy időpontot szeretne kérni, az alábbi űrlap kitöltésével vegy fel velem a kapcsolatot.

Nyomtatás E-mail

Cikkek, Publikációk

BLOG

Cím:  Laky Adolf utca 18 1145  E-mail:  info@tokar.hu  

Mobiltelefon:  +36 70 632 85 52  http://tokar.hu/

Ha kérdése van:

Kapcsolat

FB

 TT joomla1

83. Sérelemdíj

82. A házassági per axiómái

81. CSOK-os ingatlanok hátrányai

80. Szülői jog, kapcsolattartás, tartásdíj

79. Szerződéskötési tanácsok

78. Szabálysértési bírság

77. Gyerek vagyonszerzése

76. Kiskorú cég-öröklése

75. Gyermektartásdíj megelőlegzése

74. Tizennégy éves gyermek elhelyezése

73. Közös tulajdon megszüntetése

72. Bontóper költségei

71. Életközösség

70. Tartásdíj mértéke

69. Gyermekelhelyezés

68. Hagyatékátadás 

67. Kapcsolattartás újraszabályozása

66. Behajtani tilos!

65. Kapcsolattartás, tájékoztatási kötelezettség

64. Gyermektartásdíj

63. Bontóper Egyezsége

62. Házastársi közös vagyon megosztása

61. Házassági vagyonközösség megszűnése

60. Kötelesrész, betudás

59. Szülői felügyelet és tartásdíj változtatása

58. Haszonélvezet alapítása

57. Haszonélvezeti jog értéke 

56. Egyezség házassági bontóperben

55. Öröklési és ajándékozási illeték 

54. Szülői felügyeleti jog (SzFJ) II. 

53. Perújítás / letöltési hiba esetén blog -on

52. Füstbomba használata tüntetésen

51. Ajándék hozzászámítása a hagyatékhoz - osztályrabocsátás

50. Foglaló, Előleg

49. Ellenjegyzés

48. Ítélet, végzés

47. Szülői felügyelet (I.), tartásdíj (II.), kapcsolattartás / folyamatos - időszakos / (III), lakáshasználat (IV.) – egyezség 

46. Szülői felügyeleti jog

45. Ügyvéd / jogász különbsége

44. Vállalkozás, megbízás, munkaviszony összehasonlítása

43. Házasság felbontása - közös megegyezés

43. Házasság felbontása - közös megegyezés

42. Egy - majdnem - tökéletes tulajdoni lap

41. Kisértékű perek

40. Lakás, házingatlan utáni adózás

39. Szabálysértési bírság

38. Jognyilatkozat jóváhagyása

37. Ajándék lólépésben

36. Lakás adásvételének illetékkülönbözete

35. Elévülés

34. A Kézbesítés vélelme

33. Kézbesítesi vélelem megdöntése végrehajtási eljárásban

32. A tulajdoni lap értelmezése

31. Kirúgtak

30. Örökség és Végrendelet

29. Elektronikus fizetési meghagyás és végrehajtás

28. Társasházak kintlévőségei

27. Ajándék és adásvétel illetéke

26. Tilosban parkoltam

25. Hol élünk?!

24. Az apaság vélelme

23. Végrehajtás

22.) Önkényes elvétel - tiltott átengedés

21.) Kártérítés

20.) Válóper 

19.) Cégalapítás

18.) Nemzeti Csúcs

17.) Ügyfélbarát bíróság

16.) Ügyvédvilág ( interjú 15-16. oldal )

15.) Jogképesség és cselekvőképesség

14.) Érvénytelen szerződés 

13.) Meddig mehet el egy bíró?

12.) Ingatlanvásárlás és bankkölcsön

11.) Jogbiztonság  

10.) 

A jászapáti gimnázium kivitelezése kapcsán Dr. Kolláth Györggyel készült interjú

Az interjúra írt válaszom 

Dr. Kolláth György reagálása 

9.) Külföldi ítélet magyarországi elismertetése

8.)Munkaviszony megszüntetés IV. ( rendkívüli felmondás 2. )

7.) Munkaviszony megszüntetés III. ( rendkívüli felmondás 1. )

6.) Munkaviszony megszüntetés II. ( rendes felmondás )

5.) Munkaviszony megszüntetés I. ( közös megegyezés )

4.) Elektronikus cégeljárás

3.) A társasági és a cégtörvény 2007. szeptember 1-től hatályos módosításairól

2.) Az ügyvezetői megbízásról

1.) Csőd- és felszámolási eljárás a gyakorlatban

Amennyiben kérdése van, vagy időpontot szeretne kérni, az alábbi űrlap kitöltésével vegy fel velem a kapcsolatot.

Nyomtatás E-mail

Cikkek, Publikációk

BLOG

Cím: Laky Adolf utca 18. 1145  E-mail: info@tokar.hu  

Szerződéskötés az Ön Otthonában

Tokr Tams 2 kk

Ügyvédi irodámnál arra is lehetőség van, hogy az Ön otthonában történjen az okiratok aláírása és ellenjegyzése.

Mind a tulajdoni lap lekérdezése, mind az banki átutalás az ügyletkötés során, annak helyszínén is lebonyolítható.

Amennyiben jogi természetű kérdése van, készséggel állok rendelkezésére.

Válaszomat e-mailben juttatom el Önhöz.

Kérjen árajánlatot:

E-mail: tamas@tokar.hu 

Mobiltelefon: +36706328552 

Kapcsolat

 FB

Amennyiben kérdése van, vagy időpontot szeretne kérni, az alábbi űrlap kitöltésével vegy fel velem a kapcsolatot.

Nyomtatás E-mail

Szakterületek

TT joomla1

Cím: Laky Adolf utca 18. 1145 Budapest  E-mail:  info@tokar.hu  

Mobiltelefon: +36 70 632 85 52  http://tokar.hu/

Üdvözlöm, Dr. Tokár Tamás vagyok,                                    BLOG

tevékenységem során teljeskörűen ellátom ügyfeleim peres és peren kívüli képviseletét, az alábbi jogterületeken:

- Ingatlan: adásvételi, ajándékozási és bérleti szerződések készítése, illetve véleményezése. (Az ügyintézés menetérőITT olvashat bővebben, a földhivatali tulajdoni lap értelmezésében  ITT segítek.)

 - Ingatlan: -közvetítés, -átruházás,   jelzálog-, végrehajtási-, haszonélvezeti-, egyéb jog bejegyzés illetve törlés.

 - Ingatlannal kapcsolatos fizetési meghagyásos, kártérítési és egyéb peres eljárásokban történő képviselet.

 - Elektronikus cégeljárás: cégek (Kft., Bt.) alapítása és változásaiknak bejegyzése (átalakulás), képviselete, megszüntetése (felszámolás, végelszámolás). (Az ügyintézés menetéről  ITT olvashat bővebben. Az előkészítés email útján, személyes kontakt nélkül megoldható.)

 - Cégek, gazdasági társaságok, magánszemélyek peres képviselete,

 - Munkajog: munkajogi perben történő képviselet ellátása (közös megegyezés, felmondás, azonnali hatályú felmondás, elmaradt illetmény és egyebek tárgyában indut eljárásokban), munkaszerződések kontrollja.

 - Öröklési jog: hagyatéki ügyek, végrendelet készítése és véleményezése, hagyatéki eljárás során történő képviselet ellátása.

 - Társasházak alapítása, képviselete: közös költség tartozás érvényesítése, annak  - zálogként - albetétekre történő bejegyeztetése.

 - Válás: házassági vagyonjogi és bontóperek (házasság felbontása, gyermekelhelyezés /szülői felügyeleti jog/ és tartás, kapcsolattartás, lakáshasználat).

 - Házassági szerződések készítése.

 - Kártérítési perek, biztosítás.

 - Elektronikus fizetési meghagyás.

 - Elektronikus végrehajtás.

 - Államigazgatási, hatósági, hivatali ügyek.

 - Szabálysértés.

 - Okiratok véleményezése, szerkesztése, ellenjegyzése.

 - Sajtó-helyreigazítási perek.

 - Társadalmi szervezetek: alapítványok, egyesületek alapítása, képviselete.

 - Nemzetközi magánjog ( külföldi itélet magyarországi elismertetése ).

 - Kintlévőségek, követelések kezelése.

 - Szellemi alkotások joga.

 - Versenyjog.

 - Adó- és illeték ügyek.

 - Letétkezelés.

Ha kérdése van:  Kapcsolat

Itt is is találhat még Önt is érintő érdekes olvasnivalót: http://jogpont.blog.hu/

Kérjen ajánlatot!

Amennyiben kérdése van, vagy időpontot szeretne kérni, az alábbi űrlap kitöltésével vegy fel velem a kapcsolatot.

Nyomtatás E-mail

Elérhetőség

TOKÁR ÜGYVÉDI IRODA

 Laky Adolf utca 18. Budapest 1145   info@tokar.hu    +36 70 632 85 52  http://tokar.hu/

Tokr Tams 2 kk

Kapcsolat

BLOG

https://www.facebook.com/tokarugyvedi.iroda

Google street view:

ujcim1

1145 Budapest, Laky Adolf utca 18., Földszint 1.  Telefon: +36706328552

E-mail: tamas@tokar.hu -  info@tokar.hu

 Google Térkép:

Amennyiben kérdése van, vagy időpontot szeretne kérni, az alábbi űrlap kitöltésével vegy fel velem a kapcsolatot.

Nyomtatás E-mail

budapesti ügyvéd ingatlan cég válás per

TOKÁR ÜGYVÉDI IRODA

TT joomla1

Kapcsolat

FB

1146 Budapest, Thököly út 58-60., 1. emelet / 123.
Telefon: +36 70 632 85 52
Telefon/Fax: +36 1 343 44 36
E-mail:tamas@tokar.hu
         info@tokar.hu
A Magyar Iparszövetség Székházában

( A 7-es busz Cházár András úti megállójánál)

okisz1
 
Google maps:

                                     Irodám jól megközelíthető a 2-es és a 4-es metróval, a 72-es, 74-es, 75-ös,

                                     79-es trolival, valamint a 107E, 133E, 233E jelzésű, illetve az 5-ös,7-es,7A-s,

                                     7E-s, 907-es busszal.

 D 12011409-01426182-00100009

ingatlan ügyvéd,ingatlan ügyvéd,ingatlan ügyvéd,ingatlan ügyvéd,ingatlan ügyvéd,ingatlan ügyvéd,ingatlan ügyvéd,ingatlan ügyvéd,ingatlan ügyvéd,ingatlan ügyvéd,ingatlan ügyvéd,ingatlan ügyvéd,ingatlan ügyvéd,ingatlan ügyvéd,ingatlan ügyvéd,ingatlan ügyvéd,ingatlan ügyvéd, lakásvásárlás ügyvéd budapest, adásvétel ügyvéd, bérbeadás ügyvéd, lakásbérlés budapest, lakás ajándékozása, ingatlan ajándék budapest, termőföld adásvétele, ingatlan átruházás, zálogjog bejegyzése, ingatlan zálogjog törlése, haszonélvezeti jog bejegyzése, végrehajtási hog bejegyzés és törlés ingatlan budapest

Cégalapítás online,Cégalapítás online,Cégalapítás online,Cégalapítás online,Cégalapítás online,Cégalapítás online,Cégalapítás online,Cégalapítás online,Cégalapítás online,Cégalapítás online,Cégalapítás online,Cégalapítás online,Cégalapítás online,Cégalapítás online,Cégalapítás online,Cégalapítás online,Cégalapítás online,Cégalapítás online,Cégalapítás online,Cégalapítás online,

Cégalapítás ügyvéd, Cégalapítás Kft ügyvéd , Cégalapítás Bt ügyvéd, Változás Bt ügyvéd , Változás Kft ügyvéd, társaság ügyvéd bt, társaság ügyvéd kft,   vállalkozás ügyvéd, vállalkozás Kft ügyvéd , vállalkozás Bt ügyvéd, Változás Bt ügyvéd vállalkozás, Változás Kft ügyvéd vállalkozás, társaság ügyvéd bt vállalkozás, társaság ügyvéd kft vállalkozás, online,Cégalapítás online,Cégalapítás online,Cégalapítás online,Cégalapítás online,Cégalapítás online,Cégalapítás online,Cégalapítás online,Cégalapítás online,  Cégalapítás ügyvéd, Cégalapítás Kft ügyvéd , Cégalapítás Bt ügyvéd, Változás Bt ügyvéd , Változás Kft ügyvéd, társaság ügyvéd bt, társaság ügyvéd kft,   vállalkozás ügyvéd, vállalkozás Kft ügyvéd , vállalkozás Bt ügyvéd, Változás Bt ügyvéd vállalkozás, Változás Kft ügyvéd vállalkozás

térd,
Kártérítés Ügyvéd,Kártérítés Ügyvéd,Kártérítés Ügyvéd,Kártérítés Ügyvéd,Kártérítés Ügyvéd,Kártérítés Ügyvéd,Kártérítés Ügyvéd,Kártérítés Ügyvéd,Kártérítés Ügyvéd,Kártérítés Ügyvéd,Kártérítés Ügyvéd,Kártérítés Ügyvéd,Kártérítés Ügyvéd, kár ügyvéd budapest, károkozás ügyvéd, kártérítési per ügyvéd, lakás per ügyvéd, beázás ügyvéd, baleset ügyvéd, jogellenes ügyvéd budapest, felróható ügyvéd ingatlan, elvárhatóság, szándékossság, gondatlanság

Cégalapítás ügyvéd, Cégalapítás Kft ügyvéd , Cégalapítás Bt ügyvéd, Változás Bt ügyvéd , Változás Kft ügyvéd, társaság ügyvéd bt, társaság ügyvéd kft,   vállalkozás ügyvéd, vállalkozás Kft ügyvéd , vállalkozás Bt ügyvéd, Változás Bt ügyvéd vállalkozás, Változás Kft ügyvéd vállalkozás, társaság ügyvéd bt vállalkozás, társaság ügyvéd kft vállalkozás, online,Cégalapítás online,Cégalapítás online,Cégalapítás online,Cégalapítás online,Cégalapítás online,Cégalapítás online,Cégalapítás online,Cégalapítás online,  Cégalapítás ügyvéd, Cégalapítás Kft ügyvéd , Cégalapítás Bt ügyvéd, Változás Bt ügyvéd , Változás Kft ügyvéd, társaság ügyvéd bt, társaság ügyvéd kft,   vállalkozás ügyvéd, vállalkozás Kft ügyvéd , vállalkozás Bt ügyvéd, Változás Bt ügyvéd vállalkozás, Változás Kft ügyvéd vállalkozás, társaság ügyvéd bt vállalkozás, társaság ügy
Válóperes Ügyvéd budapest,Válóperes Ügyvéd,Válóperes Ügyvéd,Válóperes Ügyvéd,Válóperes Ügyvéd,Válóperes Ügyvéd,Válóperes Ügyvéd,Válóperes Ügyvéd,Válóperes Ügyvéd,Válóperes Ügyvéd,Válóperes Ügyvéd,Válóperes Ügyvéd,Válóperes Ügyvéd,Válóperes Ügyvéd,Válóperes Ügyvéd,Válóperes Ügyvéd,Válóperes Ügyvéd,Válóperes Ügyvéd

válás ügyvéd, budapest ügyvéd, gyerekelhelyezés ügyvéd vagyonmegosztás ügyvéd, lakáshasználat ügyvéd, bontás ügyvéd, vagyonjog ügyvéd, házasság ügyvéd, bontóper, elhelyezés, tartás, tartásdíj, budapest, 

munkajogi ügyvéd,munkajogi ügyvéd,munkajogi ügyvéd,munkajogi ügyvéd,munkajogi ügyvéd,munkajogi ügyvéd,munkajogi ügyvéd,munkajogi ügyvéd,munkajogi ügyvéd,munkajogi ügyvéd,munkajogi ügyvéd,munkajogi ügyvéd,munkajogi ügyvéd,munkajogi ügyvéd,munkajogi ügyvéd,munkajogi ügyvéd,munkajogi ügyvéd, közös megegyezés, felmondás budapest, azonnali hatályú ügyvéd, munkabér, illetmény ügyvéd kormánytisztviselő ügyvéd, köztisztviselő budapest, munkavállaló munkáltató kártérítés, baleseti kár, munkahelyi, üzemi baleset, alkalmazott, végkielégítés, dolgozó, melós budapest, jogellenes megszüntetés, részmunkaidő, munkaerő közvetítés, munkaerő kölcsönzése, kirúgás, egyenlő bánásmód, joggal való visszaélé

C

s, bér, bérkülönbözet, elmaradt illetmény

 12011409-01426220-00100002
D/Z 83782294-89928889
 
Amennyiben kérdése van, vagy időpontot szeretne kérni, az alábbi űrlap kitöltésével vegy fel velem a kapcsolatot.

Nyomtatás E-mail

ügyvéd lakásvásárlás ingatlan átruházás ajándék

ügyvéd munkajog felmondás megszüntetés per

TOKÁR ÜGYVÉDI IRODA

TT joomla1

Kapcsolat

FB

1145 Budapest, Laky Adolf utca 18.

ügyvéd válóper bontás vagyonközösség-megszüntetés

ügyvéd kártérítés

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • Elérhetőségek

    • Cím: Laky Adolf utca 18
      Budapest
      1145
    • Telefon: +36 70 632 85 52 - Mobil