Kapcsolattartás, tájékoztatási kötelezettség

Kapcsolattartás, tájékoztatási kötelezettség

Kapcsolattartás, tájékoztatási kötelezettség

 

1.) A kapcsolattartás körében rendre felmerül, hogy „ …én a gyermekkel szoktam egyeztetni, nem egyeztetek az apjával, mert mi nem kommunikálunk.”

A kapcsolattartás körében a feleknek kell/ene egymással egyeztetni, és nem a közös gyermekkel, - akkor sem, ha a gyermek kora, ítélőképessége alapján ő maga is tudna nyilatkozni a kérdésben, hanem a különélő szülőnek a kapcsolattartás érdekében elsősorban gondozó szülővel kell ezt megtennie.

2.) A nevelési, pedagógia, egészségügyi kérdések és kiadások körében a gyermekkel kapcsolatos tájékoztatási kötelezettség a gondozó szülőt terheli.

3.) Az életközösség megszakadásának későbbi időpontját megjelölő felet terheli annak bizonyítása, hogy az általa megjelölt időpontban szakadt meg az életközösség, a bizonyítatlanság az ő terhére esik; a másik felet terheli annak bizonyítása, hogy az általa előadottak alapján és az általa megjelölt időpontban szakadt meg az életközösség a felek között.

4.) A gyermektartásdíj körében a gyermek indokolt szükségleteivel kapcsolatban az egyik fél által megjelölt másik által vitatott tételek esetén az előbbit terheli a bizonyítás, bizonyítatlanság ugyancsak az ő terhére esik.

5.) A bíróság a hivatalból történő bizonyítás keretében a felek tartózkodási helyéről környezettanulmányt, a gyermek vonatkozásában pedagógiai véleményt szerez be.

 

Itt is is találhat még Önt is érintő érdekes olvasnivalót: http://jogpont.blog.hu/

Kapcsolódó anyagok:

Szülői Felügyelet és tartásdíj megváltoztatása

Szülői felügyeleti Jog

Szülői felügyelet (I.), tartásdíj (II.), kapcsolattartás / folyamatos - időszakos / (III), lakáshasználat (IV.) – egyezség

Apaság vélelme

Házassági vagyonközösség megszűnése

Egyezség házassági bontóperben

A házastársi közös vagyon megosztása

Nyomtatás E-mail

Elérhetőségek

  • Cím: Laky Adolf utca 18
    Budapest
    1145
  • Telefon: +36 70 632 85 52 - Mobil